Úton az olimpia felé

K. E.K. E.
2007.07.16. 23:02
Címkék

Ezüstérmet szerzett a Varga Tamás, Hirling Zsolt könynyűsúlyú kétpárevezős egység a hét végi luzerni Világkupa-versenyen. A második hely azt mutatja, Vargáék jó úton járnak. A duó 2004-ben tűzte ki célul maga elé az olimpiai bajnoki cím megszerzését. Első lépésként 2005-ben világbajnokok lettek, majd az elmúlt évet egyértelműen a pekingi olimpiának rendelték alá. A sok edzés miatt számottevő eredményt nem értek el 2006-ban, ám tudták, mit és miért csinálnak. „Nagyon kemény munkát kezdtünk el tavaly októberben, most pedig boldogok vagyunk, hogy már van némi látszata. A tavalyi világbajnok Mads Rasmussen, Rasmus Quist dán párost egyedül nekünk sikerült megszorítanunk Luzernban, ami mindenképpen jó előjel az augusztus végi, müncheni világbajnokság előtt – mondta Hirling Zsolt. – A vébén meg akarjuk szerezni az olimpiai kvótát, s ehhez az első tizenegyben kell végeznünk. Lehetőleg úgy, hogy még közelebb kerüljünk a dánokhoz. Mi nem tartunk tőlük, le akarjuk győzni őket. Féljenek inkább ők tőlünk.”

Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
11 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
18 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
24 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
31 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
56 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
58 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
58 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája