Hódít a MotoGP-láz

HEGYI ANDRÁSHEGYI ANDRÁS
2007.07.19. 23:33
Címkék

A gyorsasági vb menetrendjében nem volt rendszeres állomás az Amerikai Nagydíj, a Daytonába 1964-ben és 1965ben, a kaliforniai Laguna Secába 1988 és 1991 között, illetve 1993-ban és 1994-ben látogatott el a mezőny. Aztán 2005ben ismét visszakerült Laguna Seca a naptárba, de csakis a királykategória kedvéért. A MotoGP szerencsére hatással volt a helyiekre, az érdeklődés évről évre nagyobb lett. A Laguna Seca-i viadal óriási közönségsiker, és a média is egyre nagyobb teret szentel a vb-nek. Az idén három országos lefedettségű amerikai tévécsatorna közvetíti a nagydíjakat, egyikük a CBS. Ennek dacára senki sem gondolta volna, hogy rövid határidőn belül a legendás, motorversenynek legutóbb 1909-ben otthont adó Indianapolisba is megérkezhet a vb. Pláne nem úgy, hogy a MotoGP mellett a 250-es és 125-ös kategória is helyet kap! A vb-t rendező spanyol Dorna cég türelmes – már 2000 óta tárgyalt az indianapolisi pálya illetékeseivel –, és alapos munkával elérte a célját. Igaz, ehhez két másik fontos tényező is hozzájárult. Egyfelől az amerikai motorosok egyre inkább főszereplők a MotoGP-ben – ugyebár a legutóbbi két Laguna Seca-i futamot magabiztosan megnyerő Nicky Hayden tavaly világbajnok lett –, másrészt a tengerentúlon is nagyon népszerű az olasz Valentino Rossi. A nagy tekintélyű Forbes magazin elkészítette a szórakoztatóipar 100 legbefolyásosabb emberének listáját, amelyen egyedüli motorosként Rossi az 58. helyen található! Július 16-án mutatták be a 2008-tól esedékes Indianapolisi GP-t, valamint a leendő ring vonalvezetését. A viadalt ugyanazon a pályán bonyolítják le, amelyet 2000-től a Formula–1-es mezőny is használt. Két meghatározó különbség azonban lesz: a menetirányt megfordítják, továbbá kiiktatják a döntött kanyart és egy három fordulóból álló lassú részt építenek. Addig azonban még sok idő, számos verseny van hátra, például a hét végén a kaliforniai Laguna Seca-i asztfalton csatáznak a királykategóriá pilótái. A nagy kérdés: Rossi közelebb tud-e férkőzni a vb-rangsorban nála 32 ponttal jobban álló, éllovas Stonerhez?

Legfrissebb hírek

Vívó vb: Dósa Dániel biztosan érmes Hongkongban!

Egyéb egyéni
5 perce

Sennától, Schumachertől és más legendáktól tanult Allan McNish

F1
9 perce

NB III: a Békéscsaba egy nappal a rajt előtt bejelentette új játékosait és vezetőedzőjét

Labdarúgó NB II
34 perce

Pécsi Ármin: Nem gondolom, hogy hátraléptem volna

Légiósok
35 perce

Az elnök bejelentette: szerződtetik a vb sztárkapusát, Vozinhát

Minden más foci
1 órája

Hivatalos: Keresztes Krisztián Németországban folyatja

Labdarúgó NB I
1 órája

Nevelőklubja ellen szerezheti meg első NB I-es gólját Soltész Dominik

Labdarúgó NB I
1 órája

A KTE és a Vidi szólhat bele a három borsodi csapat csatájába az egyetlen biztos feljutó helyért – NB II-es beharangozó

Labdarúgó NB II
1 órája