IAAF kontra Bulgária

B. R.B. R.
2007.07.19. 23:33
Címkék

Bolgár Atlétikai Szövetség a pozitív doppingteszt ellenére sem akarja eltiltani a 400 méteres síkfutás Európa-bajnokát, Vania Sztambolovát és a fedett pályás Eb-ezüstérmes magasugrót, Venelina Venevát. Mindkét versenyzőnél a január 24-én, Budapesten vett minta mutatott ki a megengedettnél magasabb tesztoszteronszintet. A bolgár szövetség szerint a 23 éves futó és a 33 éves magasugró esetében is csak öt százalékkal volt magasabb az érték a megengedettnél, ez pedig statisztikai hibaként is értelmezhető, így nem tartja vétkesnek Sztambolovát és Venevát. A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) nem örült a bolgárok érvelésének, és ennek hangot is adott. „Az álláspontjuk ellentmond a nemzetközi szabályzatnak, éppen ezért a Sportdöntőbírósághoz fordulunk az ügyben” – áll a közleményben, amely arra is kitér, hogy az A- és a B-próba mindkét sportolónál ugyanazt a tesztoszteronértéket mutatta ki, amely az IAAF szerint kizárja a statisztikai tévedést.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája