Tíz centi

Ismerek olyan embert, aki hibátlanul dekázik ezret (sőt, ha kell, a Puskás Ferenc Stadionban körbekocog, és úgy emelget rontás nélkül), ismerek olyat, aki labdabűvészként még a füle hegyén is megtáncoltatja a labdát, de nem ismerek olyat, aki mindig mindegyik tizenegyesét berúgta volna. Pedig az elhibázhatatlannak tűnik – tizenegy méterről eltalálni azt a böhöm kaput...

A lelátón ülő ember pedig olyanforma, hogy szívesen élcelődik ezen-azon, s legjobban speciel az elhibázott tizenegyesen köszörüli a nyelvét. Aki azonban valaha is odaállt a mészpöttyre letett labda mögé, tudja, mekkora ez a felelősség. Nem elég technikásnak, erőtől duzzadónak lenni, idegi fittség is szükségeltetik. A minap az egyik csibész örmény játékos cibálta meg a labdának nekifutó Mladen Lambulics mezét, s az MTK légiósa – aki „agyban” már eldöntötte, hogy szokása szerint laposan lövi meg a labdát – telibe trafálta a lécet.

A legfrissebb eset Hajnal Tamásé. A tizennégyszeres válogatott labdarúgó szombaton új csapatában, a Karlsruhéban debütált a Schalke elleni Német Ligakupa-meccsen, és puff! Tizenegyest hibázott. Habár lélekromboló a hiba, ettől Hajnal Tamás nem lett rosszabb futballista (sőt!), mert tán ő sem tudja, hogy a dicsőség ilyen esetben tíz centiméteren múlik csupán.

Néhány tudományos kutató ugyanis a tavasszal közzétette „A tizenegyesrúgás lélektana” című publikációját (tessenek bátran rákeresni az interneten), s abban az áll, hogy a kapusok öntudatlan trükkel képesek manipulálni. Ők ugyanis a legtöbb esetben a kapu középpontjától kicsit arrébb, átlagosan tíz centiméterrel balra vagy jobbra állnak, s ezzel a hárításra készülve mintegy szabaddá teszik a ketrec egyik oldalát. Ez pedig hatással van a tizenegyest lövőre, aki pattanásig feszült idegekkel századmásodpercek alatt dönt – rosszul...

No már most, ezek után aligha méricskéli majd bárki is szabócentivel a büntetőrúgás előtt, hogy hol áll – mondjuk – Oliver Kahn, hiszen a tétel úgysem dőlhet meg: a tizenegyest nem lehet védeni, csak rosszul rúgni.