Nem lehet megtörni

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
2007.07.22. 23:55
Címkék

Az már az első fordulóban bebizonyosodott: a háromhetes közös munka elegendő volt a soproni labdarúgóknak, hogy átvegyék edzőjük kivételes mentalitását, örökös győzni akarását. A Kaposvár elleni összecsapás nyolcadik percében emberhátrányba került Détári Lajos együttese, miután Cosmin Giura keményen rácsúszott Szakály Dénesre – Solymosi Péter játékvezető érdekes módon először a sárga lapért nyúlt, s csak azután mutatta fel a pirosat, hogy kollégája, a partvonalon álló negyedik bíró szólt neki, és kiállítást javasolt... Ám hiába fogyatkozott tíz emberre a vendéggárda, nem tört meg elszántsága. Détári Lajos jó érzékkel szervezte át csapata hadrendjét, és kis szerencsével a győzelmet is megszerezhették volna. „Az elmúlt három hét során mindent átvettünk a játékosokkal, így azt is gyakoroltuk, mi a teendő akkor, ha tíz emberrel kell futballoznunk – mondta lapunknak Détári Lajos. – Természetesen más a helyzet, ha egy balhátvéd esik ki a csapatből, mint ha egy belső középpályás. Ha például középről Pintér Zoltánt vagy a védelem tengelyéből Sifter Tamást állítja ki a bíró, nem biztos, hogy rendezni tudtuk volna sorainkat. Így azonban Ködöböcz Csabát visszarendeltem a hátvédsorba, kicsit visszaálltunk, és masszív védekezésből próbáltunk lendületes akciókat vezetni.” Akció pedig volt bőséggel, a Sopron többször lekontrázta a Kaposvárt. Igaz, ha a helyzetek számát tekintjük, több góllal nyerhetett volna a hazai csapat, bár a vendégek is vezettek néhány életveszélyes támadást. Nem meglepő tehát, hogy Détári Lajos elégedett a megszerzett ponttal, ám öröme nem felhőtlen – a játékvezető a mérkőzés hajrájában bekiabálásai miatt kiállította, s nem tudni, mikor ülhet legközelebb a kispadra. „Mindig arról beszélünk, hogy emelni kell a magyar labdarúgás színvonalát – dohogott a négyszeres világválogatott. – Kérdem én: segíti az a labdarúgás fejlődését, ha dobálják magukat a játékosok, a bírók pedig belenyúlnak a mérkőzésbe?! Ám sem engem, sem a csapatomat nem lehet megtörni, ezen az úton haladunk tovább. Aki látta a szombati mérkőzést, megfigyelhette, hogy a Sopron olyan együttes, amely az utolsó pillanatig küzd a sikerért. Egy hetünk van a Honvéd elleni találkozóig, remélem, az első fordulóban nyújtott teljesítményünkkel meggyőztük szurkolóinkat, hogy jó csapat lesz a Sopron, és sokan szurkolnak majd a lelátókon. Miután szombaton elküldtek a kispadról, valószínűleg én is közöttük állva figyelem majd az eseményeket...”

Legfrissebb hírek

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
3 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
26 perce

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
27 perce

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
40 perce

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
58 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
1 órája

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
1 órája

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
6 órája