A majdnem 28 ezer voksoló nem kevesebb, mint 66 százaléka klikkelt a „Válogatottságot nem szabad lemondani, csalódott vagyok Francesco Totti szavai miatt” válaszlehetőségre a La Gazzetta dello Sport internetes szavazásán. Ez az adat alighanem mindent elárul arról, miként fogadta az olasz közvélemény a Roma 30 éves támadójának pénteki bejelentését, hogy végképp lemondott a nemzeti együttesbe való visszatérésről.
Noha a jól értesültek már napok óta rebesgették, hogy a játékos így dönt majd, Olaszországban mégis sokan felháborodva vették tudomásul a hírt, hogy a bajnokság elmúlt szezonjában 26 gólt szerző, élete talán legjobb formáját mutató csatárra a jövőben nem számíthat Roberto Donadoni szövetségi kapitány. (Ebből következően az olaszok augusztus 22-i, budapesti találkozóján sem lesz a pályán.)
Már az is hatalmas vihart kavart, amikor Francesco Totti a 2006-os világbajnoki győzelem után „ideiglenesen” lemondott szerepléséről a válogatottban, és a bokasérülése utáni regenerálódás érdekében kizárólag a Romára összpontosított (az elhatározását tartotta is, azóta valóban nem lépett pályára a „squadra azzurrában”). Az pedig csak olaj volt a tűzre, amikor a futballista nemrégiben felajánlotta, hogy „részmunkaidőben”, vagyis a fontosabb mérkőzéseken szívesen játszana a nemzeti csapatban.
Nem csoda hát, hogy a héten kimondott végleges „nem” egyeseknél valósággal kiverte a biztosítékot. Például Gianni Riveránál, a Milanban a hatvanas és a hetvenes években több mint félezer mérkőzésen szereplő, az olasz nemzeti együttesben hatvanszor pályára lépő klasszisnál, aki igen éles hangon kelt ki az ellen, hogy némely futballista hobbinak tekintse a válogatottat.
„Az én időmben a játékos sírva fakadt, ha nem kapott meghívót. M a pedig mit látok? Legjobb labdarúgóink arról tárgyalnak, hogy egyáltalán felhúzzák-e az azúrkék mezt! – dohogott a ma már politikusként tevékenykedő legenda, majd némi iróniával hozzátette: – De hát mi itt az újdonság? Francesco Totti már egy éve nem játszik a válogatottban.”
Ami a történet főszereplőjét illeti, az elmúlt idényben európai Aranycipőt szerző sztár szerint cseppet sem véletlen, hogy éppen az ő visszavonulása kapcsán kerültek előtérbe a kritikus hangok, míg számos neves elődje szépen csendben leadhatta a nemzeti gárda szerelését.
„Egyszerűen annak kell megfizetnem az árát, hogy római vagyok – hangzott a csatár verziója. – Ez az egyetlen oka annak, hogy ennyien nekem estek. Emlékezzenek csak vissza, amikor Roberto Baggio vagy Paolo Maldini lemondta a válogatottságot, senki sem szólt egy rossz szót sem. És bár én büszke vagyok arra, hogy rómainak vallhatom magam, azt azért nehéz lenne tagadni, hogy az északról, például Torinóból érkező játékosokat mindig máshogy kezelik, mint minket, délieket. Meglátják, ugyanez a kemény bánásmód vár klubtársaimra, Daniele De Rossira és Alberto Aquilanira, ha ők is hasonlóképpen döntenek.”
Ez utóbbi jóslattal azért vitatkoznánk. Az ismert szabály ugyanis ebben az esetben éppen fordított: amit nem szabad Jupiternek…
