Pető, Hirling: remek páros

T. I.T. I.
2007.07.22. 00:18
Címkék

A szegedi Maty-éren zajló országos bajnokság második napján a kétpárevezős férfiak, továbbá a könnyűsúlyú nők döntőjét kísérte kiemelt figyelem, hiszen a kétszeres világbajnok Haller Ákos és Pető Tibor ezúttal egymás ellen csatázott. Nos, Petőék (párja Hirling Zsolt volt) végig vezetve, másfél hajóval előzték meg a szegedi egységet. Szorosabban alakult az Alliquander Anna–Novák Mariann párharc. Végül a rutinos Alliquander remek hajrájának köszönhetően másfél méterrel verte meg a jövő heti U23-as világbajnokságra készülő Novákot. A férfiak hasonló vetélkedőjét fölényesen nyerte meg a toronymagas esélyes Varga Tamás. A női kétpárevezősök viadalán az U23-as válogatott egysége, Bende Zsófia és Tölgyesi Brigitta győzött, ám a második helyen célba érő szegedi Bélai Ágnes, Kónya Aliz duó is aranyérmet vehetett át. A szövetség „bőkezűségének” magyarázata: az ob-n csak klubegységek vehetnek részt, ám a skóciai U23-as vb közelsége miatt ezúttal válogatott egységek is rajtoltak. A férfi kormányos nélküli négyeseknél a MEC korábbi sikerszériáját – 2005-ben és 2006-ban is a műegyetemisták nyertek – a Démász-Szegedi VSE kvartettje szakította meg.

Legfrissebb hírek

Dénes Vilmos: Kicsit el is érzékenyültem…

Labdarúgó NB I
24 perce

Trump kiállt Infantino mellett: „A FIFA szörnyű hibát követne el...”

Minden más foci
47 perce

Kezdődjék az egyéves élményutazás

Kajak-kenu
56 perce

A bunkerből a Fáy utcába – interjú Koszta Márkkal

Labdarúgó NB I
1 órája

Vass Sándor: 80!

Kézilabda
1 órája

Keddi sportműsor: Milák az úszó Eb-n, Halász az atlétikai Eb-n döntőzik

Minden más foci
8 órája

Ezüst az úszó Eb nyitányán; Bódog Tamás: Hol a piros?

E-újság
8 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
8 órája