Valkai Ágnes: Roma

R. B. B.R. B. B.
2007.07.22. 00:18
Címkék

A Pescara, a Palermo és a Volturno után a Roma lesz a világ- és Európa-bajnok Valkai Ágnes negyedik olasz klubja. A jobbszélső két év után hagyja el a Dominót (két bajnoki címmel a tarsolyában), és a napokban kétéves szerződést köt az előző bajnokságban az elődöntőig jutó, LEN-kupa-győztes Romával. „Szeretném leszögezni, nagyon jól éreztem magam a Dominóban, de az olimpia előtti évben új kihívásokra, új ingerekre volt szükségem – indokolta a klubváltást a pólós. – A nemzetközi kupaszereplés lehetősége itthon is meglett volna, ám Olaszországban több erősebb mérkőzésen játszhatom, és ez sokat számít. A két bajnokságot nem lehet összehasonlítani, itthon kéthárom kiemelkedő csapat van, kint pedig tíz jó együttes is található.” Valkai Ágnes jelenleg a magyar válogatott tagjaként az augusztusi olimpiai selejtezőre készül. Godova Gábor csapata kedden Gyulán, szerdán Békéscsabán játszik barátságos mérkőzést a következő héten a mieinkkel közösenn edzőtáborozó olasz válogatottal.

Legfrissebb hírek

„Volt, hogy elbizonytalanodtam, de nem hagyhattam cserben a támogatóimat” – Szőcs Árpád László, a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
3 perce

U21-es Eb: Horvátország–Magyarország

Magyar válogatott
8 perce

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
18 perce

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
26 perce

Münchennel pályázik Németország az olimpiarendezésre

Egyéb egyéni
35 perce

Kiss Norbert nyolcadszor Európa tetején!

Egyéb autó-motor
58 perce

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
1 órája

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
1 órája