Lehet, hogy a pálinkától, bortól mámoros szafari egyik részvevője fedezte fel, ahogy peckesen lépdelt, önbizalomtól duzzadóan araszolt a főutcán.
Az is előfordulhat, hogy Török József, a Tatabánya ügyvezetője ment ki érte, és hozta el egy kiscsapattól. Mindenesetre tény, Dorge Rostand Kouemaha egyszer csak felbukkant Magyarországon, s Tatabányán kötött ki.
Ott éldegélt az egykori bányászvárosban, joghurtot, tejet, kolbászt, dobozos sört vásárolt a helyi üzletben, és mellesleg szenzációsan futballozott.
Aki látta őt az első magyarországi meccsein, már lelkesen beszélt róla. Lendületes volt, robbanékony, és olykor egészen leheletfinoman ért a labdához.
Máskor bokamozdulattal passzolt, majd cselezett és trükközött, mint néhány korábbi kedvencünk: már a Loki játékosaként úgy nyeste be a labdát a DVTK kapujának bal oldalába, mintha Törőcsik Andrist láttuk volna a Megyeri úton, és úgy spiccelt a hálóba egészen meghökkentő mozdulattal, akár Nyilasi Tibor az Üllői úton.
Túl lelkes lenne ez az írás? Lehet, de engedtessék meg ennyi elfogultság. Van itt egy futballista a magyar bajnokságban, aki egy személyben testesíti meg azt a csatárideált, amelyet évek, sőt évtizedek óta nem láthattunk magyar pályákon.
Voltak itt hórihorgas centerek, ünnepeltünk mi gólkirályokat, de aztán a nemzetközi porondon egyikük sem vitte sokra.
Ránézésre Kouemaha sem szabolcsi legény vagy hortobágyi ifjú, esetleg a nyolcadik kerület szülötte – de itt játszik, nekünk, magyaroknak szerez örömet, és nagy kérdés, mire viszi.
Jöttek a hírek korábban is, hogy szerződtetnék őt Lengyelországban, esetleg Belgrádban, aztán végül mégis Debrecenben kötött ki, s néhány napon belül nagy kalandba kezd a Lokival együtt.
Most dől el, hogy ez a Kouemaha-szerű tálentum csak a mi legatyásodott futballunkban számít különlegesnek, avagy képes lesz megbirkózni svéd, északi, angol, olasz vagy ki tudja, milyen nehéz ellenféllel is. Egy biztos, kameruni fiúnak régen tapsoltak és drukkoltak így Magyarországon.
Legfrissebb hírek
