Temesvári nyomá ban

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.07.23. 23:01
Címkék

Új hétfő, új világranglista és Szávay Ágnes újabb csúcsdöntése: az utóbbi néhány hónapban gyakran indul hasonlóan a hét a női teniszben. A 18 éves játékos vasárnap megszerezte élete első egyéni WTA-tornagyőzelmét a 145 ezer dollár összdíjazású palermói versenyen, amivel ismét túlszárnyalta pályafutása addigi legjobb ranglistahelyezését: immár a 37. helyen áll. Összesen 271 helyet javított tavaly október óta, már a legjobb húszat ostromolja – olaszországi elsősége után ki is jelentette, feltett szándéka az év végére bekerülni a legjobbak közé. A kiváló ranglistahelyezésnek a nyilvánvaló presztízsérték mellett egyértelmű gyakorlati jelentősége is van, amíg ugyanis Szávay legalább a legjobb ötven környékén tanyázik, kiemelt lehet a WTA-tornákon. (Ez először egy hete, Palermóban sikerült neki, az e heti, Bad Gastein-i 175 ezer dolláros versenyen is hatodikként rangsorolták.) Így elkerülheti a legnehezebb ellenfeleket az első fordulókban: az ausztriai versenyen például saját „súlycsoportja” helyett a ranglista 271. helyén álló osztrák Tina Schiechtl ellen kezd. A könnyebb rajt pedig kényelmesebb előrehaladást és újabb ranglistahelyezéseket jelent. A szorgosan gyűjtögetett pontoknak köszönhetően Szávay lassan arra is készülhet, hogy bekerül a 32 kiemelt közé a következő Grand Slam-tornán, az augusztus végén kezdődő US Openen. Ehhez – a majdani visszalépések függvényében – elég lenne még néhányat előrelépnie. (Utoljára Mandula Petra került be a legjobbak közé Grand Slam-tornák sorsolásán: ő 2004-ben a Roland Garroson szerepelt 29. kiemeltként.) A neheze azonban csak most jön Szávay Ágnes számára: múlt heti sikerével 16 hellyel lépett feljebb a rangsorban, ám ugyanazzal a 115 ranglistaponttal most már csak újabb négy pozíciót tudna javítani. Ahhoz, hogy a 30. helyig felkapaszkodjon, még majd kétszáz pontra lenne szüksége, miközben egy esetleges Bad Gastein-i tornagyőzelem is „alig” száznegyvenet fizet. A harmincadik hely már csak azért is különleges, mert az elmúlt 25 évben csak egy magyar játékos került ennél feljebb a világranglistán: Temesvári Andrea még 1984-ben jutott a 7. helyig (lásd táblázatunkat). Rajta kívül már csak a három évvel ezelőtt harmincadik Mandula áll Szávay előtt, a többiek nem jártak a soltvadkerti lányhoz hasonló magasságban. Ám ha Ági továbbra is így halad, nemsokára már csak a párosban Roland Garrosgyőztes Temesvári előzi meg a sorban. Később esetleg még ő sem...

Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
7 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
21 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
26 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
29 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
57 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája