Bűnhődik a Fradi

S. J.S. J.
2007.07.28. 23:26
Címkék

A legutóbbi női KEK-elődön tőben a román Valcea búcsúztatta a Budapest Bank-FTC-t. A párharc népligeti meccse után a sporttelepen kívül néhány elkeseredett és elvetemült magyar néző megrongálta a vendégszurkolók autóbuszát. Emiatt az európai szövetség hatezer euróra megbüntette a Fradit, ráadásul a következő évadban a ferencvárosiaknak valamennyi európai kupamérkőzésükre (várhatóan legalább öt találkozó) saját költségükön biztonsági ellenőrt kell rendelniük az EHF-től. Ennek a költsége is tetemes, alkalmanként 1200–1300 eurót tehet ki, mert a vendég utazását, szállását és ellátását is az FTC-nek kell állnia.

„Érthetetlen és igazságtalan a büntetés – mondta a meglehetősen szigorú büntetésről Maglódi Lajos, a Budapest Bank-FTC ügyvezető elnöke. – A buszt tudniillik nem a sporttelepünkön, hanem azon kívül, vagyis közterületen, az utcán rongálták meg. Erről rendőrségi jegyzőkönyv is tanúskodik, amit elküldtünk az EHF-nek.

A buszban keletkezett kárért a biztosító fizetett a románoknak, velünk a felvett összeg és a javítás tényleges költsége közötti különbözetet fizettetik meg.

Ez persze valójában büntetés, amelynek összege, valamint a következő idényben a biztonsági ellenőrök költsége is tetemes.

Ugyanakkor az esetnek elvi jelentősége is van. Ha a jövőben a városban bárhol kára származik külföldi sportbarátainknak, mert mondjuk meglopják őket, akkor az EHF velünk fizetteti meg a kárukat? Ez nemcsak fura, hanem példátlan is lenne, pedig a jelenlegi eset analógiájára ez is elképzelhető. A jövő héten jogászokkal megbeszéljük a teendőket, elképzelhető, hogy fellebbezünk az EHF-nél.”

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
37 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
56 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája