Homokcsaták éjfélig

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
2007.07.28. 23:26
Címkék

Szombaton és vasárnap Buda pesten, a városligeti Műjégpálya területén rendezik meg a Nestea országos bajnokság mesterversenyének döntőjét, nemenként 16 páros részvételével. Hosszú menetelés lesz, a szombati program például délelőtt fél 10-kor kezdődik, és egészen éjfélig tart. A döntőket vasárnap délután három órától rendezik meg.

A férfiak mezőnyében a margitszigeti és a siófoki tornát megnyerő Koch Róbert, ifj. Nagy Péter kettős esélyes a végső győzelemre, de az abádszalóki fordulóban aranyérmet szerző Honti Richárd, Vocskó Máté duó sikere sem lenne meglepetés. A nyár folyamán úgy tűnt, hogy Kochék nagyobb tudását Hontiék összeszokottsága ellensúlyozhatja.

„Azt gondolom, hogy mi komolyabban vesszük a strandröplabdázást, ellenfelünk inkább hobbinak, hasznos időtöltésnek tekinti a bajnokságot – mondta Vocskó Máté. – Nekünk ez a negyedik közös szezonunk, ők pedig az idén játszanak először együtt. Amikor Abádszalókon legyőztük Nagy Petiéket, sokkal jobban felpörögtünk, jobban koncentráltunk a találkozóra, mint máskor. A végsőkig küzdünk, egyszer például tizenkilenc tizenkettőről fordítottunk.”

A Honti, Vocskó páros számára egyébként az országos bajnokság döntőjével nem zárul le a strandröplabdaszezon. Mivel teremröplabda-csapatuk, a MAFC-Mapei-Hartmann csak augusztus végén kezdi az alapozást, a játékosok osztrák, cseh és svájci nemzetközi versenyeken szeretnének indulni.

A nőknél eddig mindhárom hazai mesterversenyt a Dambendzet Nathalie, Józsa Zsuzsanna kettős nyerte meg, legfőbb riválisuk valószínűleg ezúttal is a mindhárom viadalon ezüstérmes Nagy Krisztina, Pethő Anita páros lesz. Józsáék eddig leginkább pontos nyitásfogadásaiknak köszönhetően győztek Nagyék ellen, ezenkívül pontosabban és erősebben ütöttek, kevesebbet hibáztak a kiélezett szituációkban, szoros állásnál mindannyiszor helyén volt a szívük.

Legfrissebb hírek

Kl-selejtező: jó kérdés, hogy a debreceni 0–3 után mi történhet Dániában...

Európa-konferencialiga
1 perce

Az MLSZ kizárta a Dunaújváros FC-t a labdarúgó NB III-ból

Labdarúgó NB II
1 perce

Képek: így mondta ki a boldogító igent Cristiano Ronaldo

Minden más foci
13 perce

Cadu: A tengerparti esküvő után jöjjön az európai kupaősz!

Európa-liga
52 perce

Ferran Torres nem edz a Barcával; kérője akadt Roberto Martíneznek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Supermoto-vb: új kategóriával bővül a visontai versenyhétvége

Egyéb autó-motor
1 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

MotoGP: Rio de Janeiróban rendezik meg jövőre a szezon előtti bemutatót

Egyéb autó-motor
1 órája