Besenyei jól kezdett

TÓTH ANITATÓTH ANITA
2007.07.29. 10:06
Címkék
Besenyei Péter második lett a Red Bull Air Race világsorozat szombati kvalifikációján – a magyar versenyző azt mondja, ezzel az eredménnyel a végén is elégedett lenne.

A legnagyobb gondot az okozza a pilótáknak Londonban, hogy a Temze fölött felfújható kapukból kijelölt pályán összevissza fúj a szél, ráadásul elég erősen. A karcsú, elegáns sportrepülők pedig elég könnyűek ahhoz, hogy dobálja őket a szél, így azonban elég nehéz manőverezni anélkül, hogy kaput szakítanának.

A rendezők már azon gondolkodtak, hogyha ilyenek maradnak a viszonyok, talán még le is fújják a versenyt, végül azonban az égiek megkönyörültek a világ legjobb pilótáin – a szombati kvalifikáción már lényegesen gyengébb volt a szél, mint az előző napokban.

Az edzésen Mike Mangold volt a leggyorsabb, úgy tetszik, az amerikainak nagyon fekszik a pálya, no és azt sem szabad elfelejteni, hogy övé az egyik legjobb gép a mezőnyben. A lényeg: majdnem három másodperccel előzte meg a második Besenyei Pétert.

„Elégedett vagyok a második hellyel olyannyira, hogy a vasárnapi versenyen is elfogadnám – mondta Besenyei Péter. – Persze ezúttal is győzelemre hajtok, de úgy tűnik, Mike ezúttal fölényben van. A kieséses rendszer misatt természetesen lehetnek meglepetések, arról nem beszélve, hogy az első ránézésre egyszerű pálya gyorsan repülve nagyon is nehéz, mert tele van szűk fordulóval. Ha az ember a határokat feszegeti, könnyen hibázhat.”

Maga a helyszín egyébként rendkívül különleges: London belvárosában, toronyházak között repülnek a pilóták. Érdeklődő is van bőven, Besenyei elárulta, hogy mielőtt rárepül a pályára, mindig körülnéz, hány érdeklődő figyeli a különleges légi versenyt.

Nos, a londoni, kvalifikáción több ezren voltak, a versenyre várhatóan tovább nő a nézőszám.

Legfrissebb hírek

Csehország legyőzte Ukrajnát a Billie Jean King-kupa döntőjében

Tenisz
8 perce

Az üres kapus gólok sokba kerültek, a magyar női kéziválogatott hét év után kikapott a románoktól

Kézilabda
34 perce

Veterán kapus tér vissza a Juventushoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Megvan a 3. vb-érem: ezüstérmes a magyar junior/U23-as mixváltó

Egyéb egyéni
1 órája

A FIDE fenntartotta az Orosz Sakkszövetség felfüggesztését

Egyéb egyéni
1 órája

Káprály Mihály San Marinóban vezet mérkőzést

Minden más foci
1 órája

Jó hangulat, de kemény munka – fotókon a válogatott utolsó edzése Telkiből a belfasti meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
2 órája