Bonyolódik a kémügy

I. SZ.I. SZ.
2007.08.01. 08:51
Címkék

Max Mosley FIA-elnök Luigi Macaluso, az Olasz Automobilszövetség (CSAI) elnöke kérésére úgy döntött, újratárgyaltatja a kémügyet. A Nemzetközi Automobil-szövetség fellebbviteli bizottságának ülésén már nemcsak a McLaren, de a Ferrari-istálló is ismertetheti álláspontját. A Ferrari és egész Olaszország felháborodva fogadta az FIA csütörtöki döntését, amely szerint a McLarent bűnösnek találták bizalmas Ferrari-dokumentációk birtoklásában, de mivel a csapat nem húzott hasznot az iratokból, elmaradt a büntetés. Az ítéletet a világtanács előtt csak megfigyelőként jelen lévő Ferrari nem fellebbezhette meg, de Macaluso arra kérte Mosleyt, hogy mint elnök, tegye ezt meg. Mosley levélben értesítette Macalusót, hogy az FIA sok részletet figyelembe vett, mégis szükségét érzi az újratárgyalásnak, hogy a közvélemény megnyugodjon. Az újratárgyalás időpontja egyelőre kérdéses.

Közben a Ferraritól a kémbotrány miatt elbocsátott Nigel Stepney továbbra is azt állítja, hogy nem ő juttatta el az adatokat a McLaren főtervezőjéhez, Mike Coughlanhez. A szakember szerint az ügyben érintett ember továbbra is a Scuderia alkalmazásában áll, és a csapat vezetősége tud is a részletekről.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
57 perce

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája