Erőltetett menetben a csapatok

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
2007.08.01. 08:51
Címkék

Két hét múlva, augusztus 15-én, szerdán kezdődik az élvonalbeli együttesek tornája. Habár korábban úgy tűnt, a sorozatot „Élcsapatok Kupájának” nevezik el, hivatalosann mégsem ez lett. Sőt mivel a tárgyalások még most is tartanak a különböző névszponzorokkal, nincs kizárva, hogy a jelenleg érvényes „Ligakupa” sem sokáig marad a versenysorozat végleges elnevezése.

Az NB I-es csapatokat a versenybizottság még korábban, területi elvek alapján sorolta négy csoportba. A cél az volt, hogy a hétközi mérkőzésekre a csapatoknak a lehető legkevesebbett kelljen utazniuk, így nem meglepő, hogy a vidéki gárdák általában egy régióban maradtak, s hozzájuk sorsoltak egy-egy fővárosi együttest.

A résztvevők a csoportmérkőzések során kétszer játszanak egymás ellen oda-vissza vágó rendszerben, így minden csapat legkevesebb hat mérkőzésen szerepel: háromszor otthon, háromszor pedig idegenben. A csoportkör végeztével minden négyes első két helyezettje, vagyis nyolc gárda jut tovább. Ezek után a versenybizottság újból sorsol, az együttesek pedig innentől már kieséses rendszerben, oda-vissza vágóval döntik el a kupa sorsát.

A tavasszal újra csoportbeosztás készül (a fenti kritériumok figyelembevételével), és azonos lebonyolítási formában szervezik a találkozókat. Az idény végén aztán az őszi és a tavaszi sorozat győztese szintén két mérkőzésen dönt – nem csupán a végső diadalról, hanem az UEFA-Intertotó-kupa-indulásról is.

Habár az UEFA egyelőre úgy rendelkezik, hogy a bajnokság 3–6. helyezettje közül indulhat egy csapat az Intertotó-kupában, az európai szövetség valószínűleg áldását adja erre a megoldásra.

Legfrissebb hírek

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
6 perce

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
28 perce

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
30 perce

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
53 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
7 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
7 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
7 órája