Neki az Inter az első
Kérem, írja le: minden magyar srácnak azt kívánom, élje át azt az élményt, amelyet én megtapasztaltam az Old Traffordon, hetvenháromezer néző előtt – kezdte Filkor Attila speciális kéréssel a beszélgetést. – Ezért érdemes éveken át keményen edzeni, ezért érdemes szenvedni.
Rendben, leírom. De cserébe árulja el, a magyar srácok mikor láthatják önt legközelebb élőben futballozni! Ha meghívót kap, ott lesz az augusztus huszonkettedikei, budapesti magyar–olaszon?
Ez nehéz kérdés, hiszen egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy a bajnokság kezdete előtt néhány nappal helyes lenne otthagynom az Inter nagycsapatát azért, hogy a válogatottban esetleg végigüljek a kispadon kilencven percet, vagy beálljak mondjuk tíz percre. Az eddigi tapasztalatok alapján ugyanis erre van a legnagyobb esély.
Ez jelentse azt, hogy fölösleges önnek kipostázni a meghívót, úgysem jön a válogatottba?
Óriási dolog, hogy Roberto Mancini vezetőedző a felnőttek között számít rám, és nem szeretném elszalasztani annak lehetőségét, hogy állandósítsam a helyem. Tisztában vagyok azzal, hogy sokat kell tanulnom, hiszen félig-meddig még gyerek vagyok. Márpedig fejlődni leginkább Milánóban tudok. Talán megérti, de a fenti szempontok miatt jelenleg az Inter fontosabb számomra, mint a válogatott.
Az sem motiválja, hogy a Puskás Ferenc Stadionban éppen milánói csapattársai ellen szerepelhetne, ráadásul valószínűleg olaszországi (el)ismertségének sem tenne rosszat, ha játszana a találkozón?
Valóban félelmetes csapat érkezik Budapestre. Ám nem tudok mást mondani, mint amit már az előbb is említettem – vagyis hogy a klubomban szeretnék elsősorban megfelelni a kihívásoknak.
Úgy tűnik, az Interben sikerrel veszi az akadályokat. Azok után, hogy vasárnap végig játszott az Arsenal elleni mérkőzésen, negyedórára szerdán a Manchester United ellen is bevetette Roberto Mancini.
Szenzációs érzés volt pályára lépni az Old Traffordon, sohasem felejtem el azt a tizenöt percet. Amikor korábban az utánpótlás-válogatottal részt vettünk egy stadiontúrán az üres arénában, nem hittem volna, hogy így térek vissza ide. Hetvenháromezer néző, varázslatos légkör, még most is bizsereg a hátam, ha eszembe jutnak azok a pillanatok.
A mérkőzésről szóló tudósítások megemlítenek egy érdekes mozzanatot: a második félidő közepén egy meztelen férfi rohant a pályára, akit a biztonságiak azonnal elkaptak, de még mielőtt levezették volna a pályáról, a játékvezető vette a lapot, és felmutatott neki egy pirosat...
Ne haragudjon, hogy félbeszakítom, de hadd tegyem hozzá: az illető éppen mögülem ugrott ki a nézőtérről, még akkor, amikor a pálya szélén melegítettem. Először nagyon meglepődtem, hiszen majdnem elsodort, amikor berohant a gyepre, aztán már csak mosolyogtam a jeleneten.
Kivel cserélt mezt a lefújás után?
Mivel most játszottunk először az új szerelésünkben, úgy döntöttem, inkább a sajátomat teszem el emlékbe. A manchesteriek közül egyébként Cristiano Ronaldóval akadt egy érdekes különcsatám. Láttam, már akkor vigyorog, amikor a pályára lépek, a játékban pedig rögtön az első találkozásunk alkalmával ki akart osztani egy kötényt, csak hogy megmutassa, ki az úr a háznál. Amire nagyon büszke vagyok: nem jött össze a csel...
