Polgár harmadik Svájcban

R. P.R. P.
2007.08.03. 00:12
Címkék

A bieli nemzetközi szupertorna csütörtöki utolsó fordulója óriási izgalmakat hozott, hiszen papíron még öt nagymesternek maradt esélye az első helyre. Közöttük volt Polgár Judit is, akinek csak a győzelem adhatott reményt. A feladat nem tűnt lehetetlennek, ugyanis a pontot a legalacsonyabb értékszámmal induló Yannick Pelletier ellen kellett begyűjtenie. A női rangelső világossal ígéretes állást ért el a középjátékban, hiszen anyagi fölénybe került, a svájci azonban remek védőállást épített ki, amely végül feltörhetetlennek bizonyult. Polgárnak a 49. lépésben lett elege a próbálkozásokból, remit ajánlott, amit riválisa természetesen azonnal elfogadott, így mindketten a harmadik pozícióban fejezték be a szereplést. Az élen a norvég Magnus Carlsen és az amerikai Alexander Onischuk végzett, egyaránt 5.5 ponttal. A szabályzatnak megfelelően a holtversenyt rapid partik döntötték el – ezek eredményéről lapzártánkig nem érkezett hír.

Legfrissebb hírek

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
4 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
15 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
31 perce

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
34 perce

Jürgen Klopp: Szerettem volna nyerni, de az egy ponttal is meg tudok békélni

Minden más foci
1 órája

Megújult a Hunbasket applikáció – idén is érdemes tippelni!

Kosárlabda
1 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
1 órája

Torghelle szerint Szoboszlai játéka döntő lehet, Németh bízik a csoportgyőzelemben

Magyar válogatott
1 órája