Hangulatos gála a téren

B. R.B. R.
2007.08.04. 23:59
Címkék

Salgótarján a bokszhagyományaihoz méltó rendezvénnyel tisztelgett a sportág előtt. A Botos fivérek, Tibor és András által életre hívott nemzetközi gála nívósra és hangulatosra sikerült, de a szerencsével sem állt hadilábon. A színvonalról az utánpótláskorú öklözők szenvedélyes bemutató meccsei és a gálán tiszteletüket tévő klasszisok (eljött többek között Gedó György olimpiai bajnok és Bedák Pál vb-ezüstérmes is) mellett a magyar–román csapattalálkozó résztvevői gondoskodtak. A mieink veretlenül zártak, a nap legnagyobb győzelmét a 64 kilós Káté Gyula aratta, aki fél perc tapogatózás után úgy eltalálta Alin Ardeleant, hogy a rogyadozó románt látva Ajtay Péter mérkőzésvezető inkább véget vetett a mérkőzésnek. A Salgótarján főterén, a szabad ég alatt felállított ringet körülálló többezres publikum tapsolt a bokszolóknak, együtt énekelt Emilióval és L.L. Juniorral, továbbá szerencsésen megúszta a környéken „garázdálkodó” hatalmas zivatart. A boksz népszerűsítése remekül sikerült a Botos fivéreknek, bár Salgótarján egyik kedvenc sportága már eddig is az ökölvívás volt.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
8 órája