Magasfeszültség

PÓSA ÁRPÁDPÓSA ÁRPÁD
2007.08.04. 01:25
Címkék
Olvasom a Hungaroringről érkező napi tudósításokat, és szinte érzem, amint a feszültség vibrál a boxutcában.

A Ferrari és a McLaren háborúban áll egymással, elsősorban a világbajnoki címért, de a kémügy is borzolja a kedélyeket.

A McLaren meg nem engedett eszközökhöz nyúlt, a briteket rajta is kapták, az olaszok pedig ki akarják csikarni az egyébként jogosnak tűnő büntetést. Ám nem elég a két istálló közötti viszály, a pilóták is oda-odamondogatnak egymásnak.

Fernando Alonso és Felipe Massa egymáson köszörüli a nyelvét az ominózus előzés óta, pedig egyszer már kibékültek, de mégis... Némelyik istállónál a csapaton belül sem nevezhető békésnek a hangulat.

A McLarennél a címvédő Alonso és az ifjú üstökös, Lewis Hamilton gyűri egymást a pályán és azon kívül is.

A lengyel Robert Kubica és a német Nick Heidfeld a BMW-nél egy csepp finomabb motorolajban is meg tudná fojtani egymást. De Massa és Kimi Räikkönen kapcsolata sem nevezhető felhőtlennek.

A nézeteltérések gyökere abból ered – még ha a felszínen másról is van szó –, hogy melyikük kap több támogatást a főnökségtől.

Pontosabban, kit illet az első számú pilóta titulus. Mert a csapatvezetők hiába bizonygatják, ritkán fordul elő, hogy műszaki szempontból egyszerre két tökéletesen felkészített autó várja a pilótákat. Az egyik mindig jobb. De vajon melyik?

A vita egyáltalán nem akadémikus, s noha a hangvétel és az intonáció mértéktartó – ezt mintegy ellenpontozva került nyilvánosságra Alonso és Massa múltkori zaftos eszmecseréjének rádiófelvétele –, a tét óriási. Sok-sok millió euró sorsa dől el a pályán.

A pilóták életében néhány tíz-, az istállók esetében néhány százmillióról van szó. Nem csoda, hogy a levegőben ott vibrál a feszültség.

Az idegvégződések maximális érzékenységi fokozatban fogadják az ingereket, és már a legkisebb impulzusra is váratlan intenzitású reakció a válasz.

A Formula–1 világában pedig teljesen feleslegesek a szópárbajok. Már az is kiüti a biztosítékot, hogy a pilóták 300 kilométer per órás sebességgel száguldoznak az aszfaltcsíkon...
Legfrissebb hírek

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
9 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
11 perce

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
18 perce

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
32 perce

Mbappé győztes gólt szerzett, majd megsérült Zidane bemutatkozó mérkőzésén

Minden más foci
39 perce

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
48 perce

Fájó vereség az NL-nyitányon: Magyarország kihagyta a helyzeteit, Ukrajna értékesített egyet

Magyar válogatott
48 perce

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
54 perce