Pihenés? Ugyan már!

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
2007.08.04. 23:59
Címkék
Az UEFA-kupában idegőrlő tizenegyesrúgó-párbajban jutott tovább a Bp. Honvéd a moldovai Nistru Otaci ellen. A bajnokságban veretlen kispesti csapat vezetőedzője, Supka Attila továbbra is kritikus játékosaival szemben, szerinte a vasárnapi, FC Fehérvár elleni bajnokin még jobban kell játszaniuk, mint eddig.

Soha rosszabb kezdést! – mon dogatják mostanság a Budapest Honvéd szimpatizánsai.

Való igaz, régen fordult elő a kedvenceikkel, hogy két fordulóval a bajnoki rajt után hat pontot szereztek, ráadásul úgy, hogy a csapat gólt sem kapott. Emellett a Honvéd továbbjutott az UEFA-kupában (a következő selejtezőkörben a Hamburg vár a gárdára), okkal hihetnénk tehát, hogy kellemes gondjai vannak Supka Attilának. Az edző egy fordulóval ezelőtt, a Sopron elleni 1–0-s győzelem után kritizálta csapatát, így a nagy kérdés az: vajon most már elégedettebb?

„Sokakat megtéveszthet a tabella állása, hiszen látható, két forduló után két győzelem áll a Budapest Honvéd neve mögött, a négy rúgott gólunkkal szemben egyet sem kaptunk, mégsem vagyok elégedett, hiszen a csapat játéka sok kívánnivalót hagy maga után – mondta

Supka Attila. – Ahogyan Sopronban, úgy a hétközi kupamérkőzésen sem nyújtottak igazán elfogadható teljesítményt a játékosaim. Többször elmondtam már: érthetetlen számomra, hogy az előkészületi mérkőzések és az edzésmunka tökéletes elvégzése után mi történhetett a csapattal, miért nem tudjuk játékban azt nyújtani, amit például tavasszal – folytatta a Honvéd vezetőedzője. – Gondolok itt a rövid passzos, gyors és pontos futballra, a széleken vezetett hatékony támadásokra. A tavasszal Szabó Tibor mozgatta a csapatot, tőle indultak az akcióink. Az évad előtt szerződtetett Bárányos Zsolt semmivel sem marad el Szabó Tibor mögött, hiszen technikailag, taktikailag is a legfelkészültebb futballisták közé tartozik ma Magyarországon. Igaz, kicsit későn került hozzánk, így aztán valóban lassúbb ritmusban futballozik, de ezen lehet és tudunk segíteni, s ebben a játékos is partner. Dolgozunk becsülettel, most mégis rossz periódusban vagyunk, de amíg az eredmények jönnek, nem lehet különösebb baj, bízom abban, hogy már a Fehérvár ellen javul a játék.”

Érdekes kérdésnek tűnik a Fehérvár elleni meccs kapcsán, hogy vajon Supka Attila fejében megfordult-e az, hogy a debreceniekhez hasonlóan a tartalékcsapatot küldje pályára a Nistru Otaci elleni fárasztó, tizenegyesrúgásokkal megnyert UEFA-kupa-selejtező után…

„Eszembe sem jutott, ám így is lesznek változások, hiszen vannak sérültjeink, s a gyengébb teljesítmények miatt megpróbálok olyan játékosoknak is lehetőséget adni, akik eddig ritkábban jutottak szóhoz. Azonban szó sincs arról, hogy valakit mentesítenék a terhelés alól” – mondta a felvetésre Supka Attila.

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
2 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
2 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
2 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
3 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
3 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
3 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
4 órája