Jó passzban a csatár

SZELI MÁTYÁSSZELI MÁTYÁS
2007.08.06. 00:04
Címkék

Rendkívül jó passzban van Orosz Péter, az osztrák élvonalbeli Wacker Innsbruck támadója, a magyar légiós a legutóbbi három bajnokiján háromszor volt eredményes. Sajnos csapatának már nem megy ennyire jól, a Wacker öt mérkőzést követően csak három döntetlent tud felmutatni. A bajnok Red Bull Salzburgtól a nyáron érkezett Orosz Péter a hét végi, Kärnten elleni mérkőzésen is betalált, igaz, a botrányosan záruló mérkőzés végén a játékvezető kiállította. „Az első félidő hajrájában szereztem a vezető gólunkat, a Kärnten pedig a nyolcvannyolcadik percben kapott egy elég érdekes tizenegyest – mondta a magyar csatár. – A bíró úgy fújta be a büntetőt, hogy az ellenfél játékosával a tizenhatostól két és fél méterre szabálytalankodtak.

Az utolsó percben a félpályánál hátulról rám csúszott egy védő, ráadásul a könyökével el is találta az arcomat, én nem is reklamáltam lapot, hanem rohantam fel a támadáshoz, hátha egy felíveléssel még meg tudjuk szerezni a győzelmet, de a játékvezető szólt, hogy álljak meg, és felmutatta a sárga, majd mivel korábban már kaptam egyet, a piros lapot is. Elszabadultak az indulatok, a drukkereink elkezdték dobálni a rendőröket, akik a játékoskijárónál nem is tudták kimenekíteni a bírót.” A 26 éves játékos nemcsak a balul sikerült mérkőzésről, a formájáról és terveiről is beszélt. „Az első két bajnokinkon nem sikerült gólt szereznem, de az edzőnk továbbra is bízott bennem. A futballistának pedig nagyon fontos, hogy érezze a bizalmat, ha pedig élni tud vele, az önbizalmat ad. Az idény elején egy plusz egy éves szerződést kötöttem a klubbal, az a célom, hogy minél jobb idényt zárjak, hogy jövőre jobb együtteshez tudjak szerződni” – mondta a csatár.

Legfrissebb hírek

Videó: élje át újra Enyingi hihetetlen hajráját és Molnár magabiztos továbbjutását!

Atlétika
2 perce

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak az Olympiakosz

Bajnokok Ligája
14 perce

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
21 perce

Videó: nézze meg újra a friss Európa-bajnok Halász Bence győztes dobását!

Atlétika
54 perce

Montréali tenisztorna: ismét félbeszakadt Marozsánék meccse

Tenisz
1 órája

Halász Bence megcsinálta! 84.25 méteres országos csúccsal Európa-bajnok!

Atlétika
1 órája

Kozák Luca döntős 100 gáton

Atlétika
1 órája

NB II: Gróf Dávid a Diósgyőrnél folytatja pályafutását

Labdarúgó NB II
1 órája