Esélyesként játszik Kisinyovban a Femina

B. NAGY ZOLTÁNB. NAGY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.08.07. 23:14
Címkék

Szerdán indul Kisinyovba a női NB I aranyérmese, az 1. FC Femina ’93, amely az UEFA Bajnokok-kupája-sorozaton szerepel. A rákospalotaiak a 9. csoportba kerültek a rendező moldovai FC Narta Chisinau, az azerbajdzsáni Ruslan ’93 és a kazah Alma KTZH mellé. A körmérkőzéses rendszerben sorra kerülő küzdelem csütörtökön kezdődik, s a záró összecsapásra hétfőn kerül sor. Az UEFA tíz négyes csoportot alakított ki, ahonnan az első helyezettek, valamint a legjobb második jut tovább. Az előző szezonban a legjobb 16 közé jutó Femina az erőviszonyok alapján joggal bízhat benne, hogy ezúttal is sikerül a következő körbe jutnia.

„Jól sikerült a felkészülésünk, játékunk folyamatosan fejlődött az előző hetekben. A tavalyi csapatból Nagy Anett sérülés miatt fog hiányozni, de a nyáron átigazolt válogatott Jakab Réka remekül bekapcsolódott a munkába, így erős együttessel megyünk Kisinyovba. Ami az esélyeket illeti: az erőviszonyok alapján bízom benne, hogy csakúgy, mint egy évvel ezelőtt, sikerül majd kiharcolnunk a továbbjutást, s bár a kazah bajnok játékerejével nem teljesen vagyunk tisztában, az igazán meglepő az lenne, ha nem sikerülne a csoportelsőség megszerzése” – vélekedett Kiss

László, a Femina vezetőedzője. A Femina csütörtökön az azerbajdzsáni, szombaton a moldovai, míg jövő hétfőn a kazah bajnok ellen lép pályára Kisinyovban. Azt már most tudni lehet, hogy ha a rákospalotaiak az élen végeznek, akkor – csakúgy, mint egy évvel ezelőtt – az angol Arsenallal kerülnek egy csoportba a legjobb 16 között.

Legfrissebb hírek

Gera Dániel: Diósgyőrből Iránba; interjú Gyulay Zsolttal

E-újság
4 órája

Van Gerwen nyerte meg a darts Premier League első állomását

Egyéb egyéni
4 órája

Pénteki sportműsor: Kisvárda–Kazincbarcika, megnyitó a téli olimpián

Minden más foci
4 órája

Sava-borsa – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
5 órája

Megroppanhat a norvég síbirodalom – Karádi Zoltán publicisztikája

Téli olimpia 2026
5 órája

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
5 órája

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
5 órája

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik