A főpróba sikeres volt

RODICS DÁNIELRODICS DÁNIEL
2007.08.09. 00:46
Címkék
Bámulatos sportpályafutással büszkélkedhet a kétszeres olimpiai bajnok Kolonics György. A 35 éves kenus már 14 évvel ezelőtt Koppenhágában világbajnoki győzelmet ünnepelhetett, és a csütörtökön kezdődő duisburgi olimpiai kvalifikációs vb-n is erre készül.

Az athéni olimpián bronzér mes Kolonics György, Kozmann György páros tavaly az Európa-bajnokságon – önmagához képest – gyengélkedett, a szegedi világbajnokságon viszont kamikazetaktikával felejthetetlen győzelmet aratott.

„Mostanában sokan mondják, hogy mivel a tavalyi Európabajnokság rosszul sikerült, a világbajnokság pedig jól, az idén a jó kontinensviadal után még jobb vébé következhet számunkra – magyarázta Kolonics. – Ez persze nem így működik, az idén a sok hazai válogatóverseny miatt már a nyár elején formába kellett lendülnünk. A kanadaiak, a kubaiak és a németek lesznek a legnagyobb ellenfeleink Duisburgban. Remélem, mindkét számban dobogóra állhatunk, hiszen akkor az érem és az olimpiai kvalifikáció is meglenne.”

A spanyolországi Európabajnokságon egy ezüst- (1000 méter) és egy bronzérmet (500 méter) nyertek Ludasi Róbert edző tanítványai, ezután rövid alapozás következett. A németországi világbajnokság előtt Csepelen és Szegeden edzett a páros. „Csepelen a vízfelület

miatt jobb résztávozni, Szegeden viszont hitelesebbek, jobbak a körülmények” – mondta Kolonics.

Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
2 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
2 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
2 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
2 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
2 órája

Svájc simán nyert Észak-Macedóniában; nem láthattunk gólt a szlovén–skót meccsen

Minden más foci
2 órája