Laurencz László Vácott

(K. GY.)(K. GY.)
2007.08.09. 00:46
Címkék

A Vác Város Kézilabdasportjáért Közalapítvány szervezésében kedden közös sajtótájékoztatót tartott a város két kézilabda-egyesülete. A gödi Pólus Palace Hotel különtermében tartott ünnepség keretében Diószeghy Zsolt, az MKSZ kommunikációs igazgatója nyújtotta át Veszeli Juditnak az elmúlt évi gólkirálynői címért járó serleget. Ezt követően Kapos György, a Váci NKSE elnöke három céggel is szponzori szerződéshosszabbítást írt alá. A Duna-parti város NB II-es férfiklubjának elnöke ezt követően bemutatta a feljutást célul kitűző csapat új szakvezetőjét, Laurencz László mesteredzőt. A 72 éves szakember hosszú évekig női csapatoknál vállalt munkát, tavaly a Spartacusnál tevékenykedett mindaddig, amíg a bajnokság vége előtt néhány fordulóval elváltak útjaik. A legendás tréner bemutatkozásként hangsúlyozta: tele van tettvággyal, és tudásával szeretné segíteni a váciakat céljaik elérésében. Végül tréfásan megjegyezte: a váci sportcsarnok büféjében kapható finom rétes nagyban hozzájárult ahhoz, hogy elfogadta a felkérést.

Legfrissebb hírek

Augusztus 19-én veszi át Harry Kane az Aranycipőt

Német labdarúgás
24 perce

Halász Bence az első magyar döntős az atlétikai Európa-bajnokságon

Atlétika
29 perce

Az európai, az ázsiai és az észak-amerikai szövetség nyílt levélben bírálta a FIFA-elnököt

Minden más foci
47 perce

Heti program: vizes Eb, atlétikai Eb, El-selejtező, La Liga

Egyéb egyéni
1 órája

Már az AEK csapatkapitányához hasonlítják Vitálist a görög lapok

Légiósok
1 órája

Heti légiósprogram: bajnoki rajt Sallaiéknál és Gulácsiéknál, székely rangadó Csíkszeredában

Légiósok
1 órája

Panamai szélsővel erősített a ZTE – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája

A korábbi ferencvárosi középpályás új csapatot talált magának – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
2 órája