Nem nyaralni mennek

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2007.08.09. 00:46
Címkék
Ma Cazinban, Bihács mellett megkezdődik a küzdelem Ebpótselejtező-csoportunkban, ahol a trió másik két tagja, Bosznia-Hercegovina és Bulgária mérkőzik egymással. A magyar válogatott szombaton Szófiában játszik először.

Tavaly az oroszok és a csehek legyőzése megoldhatatlan feladatot jelentett a magyar válogatott számára. A szövetségben uralkodó áldatlan állapotok közepette a Meszlényi Róbert vezette együttes selejtezőcsoportjában csupán a belgákat tudta megelőzni, így nem jutott ki egyenes ágon a spanyolországi kontinenstornára. Van még egy kiskapu, amelyre már Sztojan Ivkovics irányításával készül nemzeti csapatunk. Először is az első helyen kell végeznünk csoportunkban, hogy utána Menorcán a pótselejtező-csoportok másik két győztesét is legyőzve megválthassuk a repülőjegyet szeptember 3-ra Granadába.

Szép is lenne…

Ám nem a magyar csapat az esélyes. Már a csoportkörben sem. A szakemberek úgy tartják, Bosznia-Hercegovina számít a csoport favoritjának, és Bulgáriát is többre taksálják egy picivel, mint a mi válogatottunkat. A bosnyákok még mindig nem hiszik el, hogy pótvizsgázniuk kell, hiszen selejtezőcsoportjukból mindenképpen továbbjutást vártak maguktól, ám későn ébredtek. Három vereséggel kezdtek, aztán már hiába nyertek ugyanannyiszor, csak azt érték el, hogy a macedónokat magukkal rántották a pótselejtezőre kötelezettek közé, a portugálokat már nem előzhették meg. Nem sokat tudni az exjugoszlávok keretéről, ha mindenki beáll a sorba, nehéz dolguk lesz a másik térfélen felsorakozóknak. Mirza Teletovic, Jasmin Hukic vagy a honosított Henry Domercant hétről hétre az Euroligában bizonyítja tudását.

Úgy hírlik, utóbbi nincs a keretben, de erre nem lehet mérget venni. Miként a bolgárok összeállítására sem. Egy biztos, előbbi együttes 11, utóbbi nyolc meccsel melegített be, s mindegyik csapat ott volt a legutóbbi, szerbiai kontinenstorna mezőnyében. Sztojan Ivkovics segítője, Pór Péter és a technikai vezető, Plézer Gábor mindenesetre szerdán autóba ül, és megnézi a két rivális összecsapását.

Ott már nem lesz helye titkolózásnak.

Legfrissebb hírek

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
17 perce

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
21 perce

Értékelje a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak Ukrajna elleni teljesítményét!

Magyar válogatott
52 perce

Elrajtolt a Spartathlon, Bódis Tamás erősen kezdett

Csupasport
1 órája

Tóth Milán: Úgy éreztem, ha átveszem, odaérnek, megpróbáltam egyből ellőni

Magyar válogatott
1 órája

Fél évszázad színtiszta futball – beszélgetés a 60 éves Sallói Istvánnal

Képes Sport
1 órája

Bondár Anna a legjobb négy közé jutott a szöuli tenisztornán

Tenisz
1 órája

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
8 órája