Dudás Ádám a Szpartaké

KEMÉNY KRISTÓFKEMÉNY KRISTÓF
Vágólapra másolva!
2007.08.10. 17:21
Címkék

Eredményesen fejeződtek be az immár több mint egy hónapja tartó tárgyalások a Szpartak Moszkva és a Győr vezetői között: csütörtökön Dudás Ádám három hónapra az orosz sztárcsapathoz szerződött kölcsönbe. Ha az orosz klubvezetők november 20-ig írásban jelzik Klement Tibor ügyvezetőnek, hogy élnek opciós jogukkal, és megvásárolják az utánpótlás-válogatott labdarúgót, Dudás a Szpartakban folytathatja pályafutását. A magyar középpályásra az U18-as Európa-válogatott barcelonai fellépésein figyeltek fel a nagy múltú egyesület képviselői, ezért is látták vendégül néhány napig a Szpartak edzőközpontjában, ahol szintén jó benyomást tett rájuk a játékos – így az egyeztető megbeszélések után a felek megkötötték a megállapodást.

„Csütörtökön Oroszországban aláírtunk minden papírt – újságolta Dudás Ádám. – Nagyon boldog vagyok, hiszen amikor a klubnál töltöttem egy hetet, remekül éreztem magam, fantasztikus körülmények között készülhettem. Egyelőre az edzőközpontban szállásolnak el, de idővel kapok egy lakást. Tele vagyok izgalommal, hiszen már nem is utazok haza, holnaptól csatlakozhatok a társakhoz.”

A fiatal futballista menedzsere, Hrutka János szombatig még a helyszínen segíti pártfogoltja beilleszkedését, ám addig sem tétlenkedik: noha a Bajnokok Ligája küzdelmeire nevezte új játékosát a klub, az ETO elöljáróival együtt azon fáradozik, hogy mihamarabb megérkezzen Dudás Ádám játékengedélye, s így szerepelhessen a bajnokikon is.

„Hosszú heteken át tárgyaltunk az orosz klub vezetőivel, végül mindhárom fél számára előnyos szerződést kötöttünk – mondta lapunknak Klement Tibor, az ETO ügyvezetője. – Egyelőre kölcsönbe kerül a Szpartakhoz Dudás Ádám, de ha november huszadikáig írásban jelzik a moszkvaiak, hogy szeretnék megtartani, valamint harmincadikáig átutalják az árát, a játékos Oroszországban folytathatja karrierjét.”

Legfrissebb hírek

Téli olimpia: kettős japán győzelem a férfi hódeszkások között big air-ben

Téli olimpia 2026
1 perce

Szélesi Zoltán: A Ferencváros egyértelműen előrébb tart, ugyanakkor a munka meghozza gyümölcsét

Labdarúgó NB I
12 perce

A birkózó Takács István aranyérmes Zágrábban

Birkózás
29 perce

A hetedik helyen végzett Pupp Réka Párizsban

Egyéb egyéni
36 perce

A norvég meglepetésember nyerte meg a női síugrók aranyát az olimpián

Téli olimpia 2026
42 perce

Perl Zoltán vezérletével nyert a Falco a férfi kosár NB I-ben

Kosárlabda
42 perce

A 79. percben még egyenlített, végül a Brentfordtól is kikapott a Newcastle

Angol labdarúgás
48 perce

Vámos Petra vezérletével nyert a Metz a női kézilabda Bajnokok Ligájában

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik