Nelsinho magabiztos

I. SZ.I. SZ.
2007.08.10. 23:50
Címkék

Nelson Piquet Junior, a háromszoros világbajnok Nelson Piquet fia tavaly Lewis Hamilton legnagyobb ellenfele volt a GP2-sorozatban, és az idén a Renault-istálló tesztpilótájaként készül F1-es pályafutására. Miközben a Formula–1-es versenyzők minden egyes nyilatkozatát figyeli a csapat sajtósa, Piquet-vel magunkra hagytak minket, így nem kellett megválogatnia a szavait. Nem is tette. Őszintén beszélt például arról, túlzás lenne állítani, hogy tesztpilótaként a keze alá dolgozna a Renault két élversenyzőjének, Giancarlo Fisichellának és Heikki Kovalainennek. „Ezen a szinten már nemigen lehet segíteni senkinek, nincs kedvem körülöttük ugrálni. A Formula–1-ben már mindenki annyira tapasztalt és önfejű, hogy felesleges lenne erőltetni az ilyesmit – jelentette ki. – Nekem sem tud segíteni az édesapám, hiába volt világbajnok. Ezekhez a GP2-es és F1-es autókhoz már nem is ért.”

Nelsinho az is elárulta, meszsziről elkerülné az olyan kiscsapatokat, mint a Spyker. „Nem érdekel az az istálló, nem versenyeznék ott – közölte nemes egyszerűséggel. – Ezekből a csapatokból nem lehet előrelépni, ha valaki peches, elfelejtik a nagycsapatok, és keresztet vethet F1-es álmaira. Olyan autóval fogok versenyezni, amellyel esélyem lehet. ” Piquet emellett azon is dühöngött egy sort, hogy Hamiltont látva sokan úgy vélik, élcsapatnál könnyű F1-es pilótának lenni. Adrian Sutil spykeres főnökei már azt mondják, a német is ugyanilyen jó lenne a McLarennél. „Sutil? Ne vicceljen! Vannak pilóták, mint Hamilton, Kovalainen vagy én, akik valóban felkészülten érkeznek az F1-be, és megállják a helyüket. Sutil nem tartozik közéjük, a Formula–3ban egy versenyt nyert, aztán egyből F1-es lett. Nem is érdemel jobbat a Spykernél.”

Legfrissebb hírek

Lesz-e végre Erling Haaland–Cristiano Ronaldo csata?

Minden más foci
4 perce

Igor Nicsenko: Túl sok múlik Szoboszlai Dominikon

Magyar válogatott
39 perce

A kosárlabda mellett az unokázás a legfontosabb – Farkas Sándor 70 éves

Kosárlabda
57 perce

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
5 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
8 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
8 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
8 órája