Teljes a német siker

K. E.K. E.
2007.08.10. 23:50
Címkék

A német Robert Förster (Gerolsteiner) nyerte meg a Német körverseny első szakaszát, miután a kiadós esőtől sem mentes, 183.7 kilométeres etap végén a mezőnyhajrában maga mögé utasította az olasz Danilo Napolitanót (Lampré) és a szintén német Erik Zabelt (Milram). A mezőny azonos idővel ért célba, köztük tekert, és a 48. helyen végzett a Crédit Agricole magyar kerekese, Bodrogi László is. Miközben ők az etappal birkóztak, tájékoztatót tartott az idei Tour-győztes Alberto Contador. Mint ismert, a szervezők a spanyolt sem engedték elindulni a versenyen, mert a neve korábban kapcsolatba került a spanyol doppingdoktorral, Eufemiano Fuentesszel. Contador most is leszögezte: tisztán nyerte meg a Tourt. „Nem értem a támadásokat, ráadásul olyan emberektől, akik nem is ismernek. Sohasem doppingoltam, soha semmilyen doppingügybe nem keveredtem bele” – mondta a spanyol, hangsúlyozva, hogy neve csak tévedésből szerepelt az első Fuentes-listán.

Legfrissebb hírek

Jövőre októberben lesz a Hungarian Darts Trophy

Egyéb egyéni
11 perce

Erste Liga: orosz csatárt szerződtetett a DEAC

Jégkorong
18 perce

Hárommal kevesebben – Marco Rossi szűkítette keretét az ukránok elleni NL-nyitányra

Magyar válogatott
24 perce

A kétszeres győztes Nagy Katalin visszatérne még a Spartathlonra

Csupasport
31 perce

Marozsán hosszú csatát nyert meg, ott van a nyolc között a hangcsoui teniszversenyen

Tenisz
56 perce

Szőcs Árpád László: Nincsenek személyes ambícióim, tenni szeretnék a sportágért

Tenisz
58 perce

Olvasóinknál Lukács kezdene elöl, Tóth Alex a középpályán, Csinger a védelemben

Magyar válogatott
58 perce

Az MLSZ szerint nem várható pénzügyi összeomlás az NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája