Édes a siker Sóstón

A mérkőzésről tudósított: SZÉKELYHIDI JÁNOS, VAJDA GYÖRGYA mérkőzésről tudósított: SZÉKELYHIDI JÁNOS, VAJDA GYÖRGY
2007.08.12. 08:03
Címkék
A fehérvári futballrajongókat elkényeztették a kedvencek, ugyanis a Marijan Vlak vezette csapat szinte kiütötte a Vasast. A mérkőzés legjobbja a Törökországból visszatérő csatár, Sitku Illés volt, aki játékával megédesítette az életet a Sóstói Stadionban.

Mint a Messiást, úgy várták haza Sitku Illést a fehérváriak. Ez nem csoda, hiszen a februárban Törökországba szerződő, majd az Ankaraspor csapatától fél év után eltanácsolt csatár nélkül csak vergődött az FC Fehérvár. Annak ellenére, hogy Sitku Illés a tavaszi szezon alatt külföldön játszott, ő számított a csapat házi gólkirályának, hiszen az elmúlt bajnokságban tíz találatig jutott. Ám ami sok itthon, kevés Törökországban…

Nem úgy Székesfehérvárott. S mert az MLSZ feloldotta az FC Fehérvárra kirótt átigazolási tilalmat, a hazatérő Sitku Illést Marijan Vlak vezetőedző a kezdőcsapatba állíthatta, s a csatár rögvest meghálálta a bizalmat. Az első félidőben szinte egyedül „végezte ki” a Vasast. Előbb szemfüles gólt rúgott, majd szenzációs gólpasszt adott, s hogy teljes legyen a kép, a Jusuf Dajic ellen elkövetett szabálytalanságért megítélt büntetőrúgást is higgadtan értékesítette, azaz egymaga megnyugtató előnyhöz juttatta csapatát.

Akik látták a mérkőzést, elmondhatják, hogy túl nagy erőfeszítésre nem késztették a vendégek hátvédjei Sitku Illést, hiszen a Vasas katasztrofálisan védekezett. Lehet, Mészöly Géza vezetőedzőt meglepte a Fehérvár hazai pályán szokatlan, 4–2–4-es támadófelállása. S az is lehet, hogy elfelejtették Tóth Andrásék az őszi Sitku Illést, aki tökéletes összhangban futballozott Simek Péterrel, Jusuf Dajiccsal és a támadósor bal oldalán szereplő Nagy Dániellel.

Szünet után is bátor támadójátékot produkált az FC Fehérvár. A Farkas Balázs szenzációs lövése után az első félidőben „kivérző” és megroggyanó Vasas a gyepre is került. A tíz emberre fogyatkozó együttes tanácstalanul, hitehagyottan és fejetlenül futballozott, így aztán megérdemelten mért rá nagy vereséget a mostani bajnokságban először diadalmaskodó Fehérvár. ½

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
1 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
4 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
4 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
4 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
4 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
4 órája