Egy sima és egy szoros győzelem

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.08.13. 23:26
Címkék
A remekül játszó Németh Virág és Kellner Ádám nyerte meg a Seat-kupa országos teniszbajnokságot Hódmezővásárhelyen.

A hódmezővásárhelyi országos bajnokság utolsó napjára már csak a női és a férfi egyes fináléja maradt. Előbbin Németh Virág biztos győzelmet aratott a meglepetésre fináléba jutó Zubor Zsófia ellen. A nyíregyházi hölgy mindent megpróbált, de hiába ütött sokszor pontosan, Németh végül mindig előhúzott egy pontot érő megoldást. Az első szettet 6:0-ra, a másodikat 6:1-re nyerte meg, így az elsőség mellett ő vehette át az első alkalommal átadott Körmöczy Zsuzsa-vándordíjat az egykori Roland Garros-győztes klasszis lányától. Németh tökéletesen megérdemelte a sikert: alig kilenc játékot veszített az ob során.

„Virág nagyon jól teniszezett, én pedig örülök a második helynek is. Egyáltalán nem számítottam rá, hiszen korábban az első fordulón sem jutottam túl a magyar bajnokságon” – mondta Zubor, míg a 2001 után a második elsőségét szerző Németh természetesen nagyon boldog volt: „Jó formában vagyok mostanában, túl a sérüléseken. Ez a mérkőzés nehezebb volt, mint amit az eredmény elárul, de bátran, támadóan teniszeztem, ami meghozta az eredményét.”

A férfidöntő már korántsem volt ennyire egyoldalú: Lukács Dénes és Kellner Ádám összecsapásának jó néhány labdamenete a világ bármely teniszpályáján megállta volna a helyét. Erős, jól helyezett ütések, fifikás megoldások váltották egymást mindkét oldalon – a két fiú bizonyította, nemvéletlenül ostromolják a Daviskupa-kerettagságot.

Lukács kezdett jobban, brékelőnybe került, pontos, erőteljes játékával zavarba hozta Kellnert, akinek hiába lett volna lehetősége többször is viszszavenni az adogatóelőnyt, ez csak 5:5-nél sikerült neki. Az Egyesült Államokban teniszező Lukács azonban rögtön ismét vezetést szerzett, és meg is nyerte a szettet.

A második játszmára azonban kissé megingott, valamivel pontatlanabbá vált a játéka, ami épp elég volt Kellnernek, hogy 4:1-es előnybe kerüljön, majd kiegyenlítsen. A harmadik felvonás elején ismét ő brékelt, néhány újabb rontást kihasználva. Ekkor már ellenállhatatlanul teniszezett: hiába próbált meg újítani Lukács, nem volt esélye megszorítani őt. Az egy év alatt rengeteget fejlődő Kellner 6:2-re nyerte meg a döntő játszmát, így övé lett a bajnoki cím és a szintén első alkalommal átadott Gulyás István-vándordíj.

„Eléggé csalódott vagyok, főleg amiatt, hogy már a harmadik ob-finálémat veszítem el. Ha a második szett elejét meg tudtam volna fogni, más lett volna a vége, de sajnos épp akkor nem tudtam eléggé koncentrálni, ennek tudható be a sok hiba” – mondta szomorúanLukács, akinek azonban nincs szégyellnivalója, hiszen remek mérkőzést játszott.

„El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok – ujjongott Kellner, aki tavaly elveszítette a finálét. – Nagyon nehéz mérkőzés volt. Egész délelőtt arra gondoltam, ha jól kezdek, már nem lehet baj. Ehhez képest elbuktam az első két játékot, és utána is hiába volt lehetőségem visszakapaszkodni, Dini is nagyon jól játszott. Létfontosságú volt, hogy a második szett eleje jól sikerült, a harmadik előtt pedig már éreztem, hogy jól megy a játék, és nem lehet baj.”

Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
9 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
23 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
29 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
31 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
59 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája