Visszavonják az inkasszót

S. T. J.S. T. J.
2007.08.15. 01:16
Címkék

Hat nappal azt követően, hogy a Siókosár inkasszót érvényesített a szakszövetséggel szemben, és ezzel lenullázta az MKOSZ számláját, megegyezés született a felek között. Eszerint az NB I B-s klub visszavonja az azonnali beszedésre szóló további megbízást, egyúttal a szövetség és a Siókosár vezetői kölcsönösen ígéretet tettek: felhagynak azzal, hogy egymással szemben bármiféle jogi eljárást kezdeményezzenek. E megállapodás (amely egyelőre fél évre szól, s ha mindkét oldal teljesíti vállalását, végleges lesz) lehetőséget teremt az MKOSZ gazdasági helyzetének rendezésére, a válogatottak működtetésére, illetve a nemzeti csapatok részvételére a kvalifikációs versenyeken. Ugyanakkor az MKOSZ vizsgálatot indít a peres ügyek okainak felderítésére, s azokról beszámol a szövetség tagjainak. Az inkasszó érintette a MOB által a női és a férfiválogatott versenyeztetésére átutalt 3.5 millió forintot is. A pénzről Berényi János, az MKOSZ elnöke lapunknak azt mondta, a Siókosárral közösen keresik a megoldást, hogy az összeg visszakerülhessen a sportági kasszába.

Legfrissebb hírek

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
3 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
9 perce

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
19 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
35 perce

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
49 perce

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
1 órája