Utánpótlásközpont nyílik

R. D.R. D.
Vágólapra másolva!
2007.08.18. 23:51
Címkék

2008 őszén strand- és teremröplabda-iskola nyílik Budapesten. Az ötletgazda és finanszírozó Tóth Tamás, egy nagy üzleti csoport tulajdonosa, a dombóvári férfi kosárlabdacsapat szponzora, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének elnökségi tagja, a kivitelező pedig a magyar válogatott és az olasz Catania feladója, Koch Róbert. Az iskolában az első számú szakmai vezető Koch lesz, az oktatást Jókay Zoltán, a Vasas női csapatának edzője koordinálja. A háttérmunkában közreműködik Forman József, a New Orleans-i Egyetem csapatának vezetőedzője, valamint Vocskó Máté, a MAFC játékosa. „Célunk, hogy a röplabdaoktatást az egészséges életmódra szoktatással és a tanulással ötvözzük, s ezt üzleti alapra helyezzük – mondta Koch Róbert. – Távlati terveink között szerepel saját csarnok, valamint fedett strandröplabdapálya építése is.”

Legfrissebb hírek

Romano szerint olasz és német klubok figyelik a Barcelona magyar játékosát

Spanyol labdarúgás
10 perce

NB II: a Videoton újabb támadóval szakíthat – NS-infó

Labdarúgó NB II
17 perce

A berni diadal – fiktív regényt írt korábbi munkatársunk

Minden más foci
57 perce

Marozsán Fábián: Jó úton haladunk, és remélem, jövőre még többet érünk el

Tenisz
1 órája

Német gólkirály érkezik kölcsönbe a Milanhoz – sajtóhír

Olasz labdarúgás
1 órája

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
2 órája

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
2 órája

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik