Tizenöt magyar futó készül a Mont Blanc meghódítására

Vágólapra másolva!
2007.08.24. 23:28
A Mont Blanc ultramaratont minden évben megrendezik: a résztvevők Európa legmagasabb pontját futják körbe a majdnem két napig tartó verseny során.
Ma rajtolt el a világ egyik legkeményebb ultrafutó-versenye, a Tour du Mont-Blanc vagyis a Mont Blanc ultramaraton. A verseny útvonala három országot, Franciaországot, Olaszországot és Svájcot is érinti.

A 163 kilométer hosszú verseny különlegessége a 8900 méteres szintkülönbség. A szintidő 46 óra, és maximum 2000 versenyző indulhat el a futáson - a résztvevői limit az előző évekhez hasonlóan idén is betelt.

Tavaly 3 magyar vett részt a versenyen, közülük a miskolci Németh Csaba másodikként ért célba, míg Hegedűs Ákos és Szabó Gábor a mezőny közepén futottak be.

Idén egy tizenhárom tagú magyar csapat vesz részt a versenyen:
Bialko Gábor
Börcsök András
Gáti Gábor
Karlowits Tamás
Kézdy Gábor
László Szilvia
Lőrincz Olivér
Simenyi Miklós
Wehner Géza
Wehner Kristóf
Wehner Lőrinc
Wehner Márton
Wehner Vince


Csányi László és Fridrich László pedig a 86 kilométeres North Face Ultra-trail Courmayeur-Champex-Chamonix elnevezésű versenyen vesz részt. Nekik 4500m-es szintkülönbséggel kell megküzdeniük, és 24 órájuk van, hogy teljesítsék a versenytávot.

www.futanet.hu
Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
2026.01.16. 11:12

Gulácsit nemzetközi, Orbánt Bundesliga-klasszisnak tartja a Kicker

Német labdarúgás
2026.01.09. 11:11
Ezek is érdekelhetik