Szélvészgyors randevú

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2007.08.25. 01:00
Címkék
Szombattól kilenc napon át Oszakában rendezik meg az atlétikai világbajnokságot. Az idén minden eddiginél több, 203 nemzet legjobbjai lépnek pályára a japán városban, vagyis hatalmas lesz a konkurencia. A nők után ma a férfiak esélyeit vesszük sorra.

A férfiaknál a futószámok tarto gatnak igazi csemegét a világbajnokságon. Különösen a 100 métert előzi meg nagy várakozás, hiszen végre megküzd egymással a világrekorder Asafa Powell és az idény sztárja, Tyson Gay. A jamaicai vágtázó két évvel ezelőtt állította fel 9.77 másodperces csúcsát, az eredményt tavaly kétszer is megismételte. Az elmúlt évben hétszer ért 9.90 másodpercen belül célba, az idén azonban egyszer sem volt ennél gyorsabb. Igaz, az év elején sérült volt, egyébként pedig minden idegszálával a világbajnokságra összpontosít. Az érdeklődés középpontjába közben az amerikai sprinter került. Igaz, „csak” 9.84 másodperccel vezeti a világranglistát, ám az eredményt ellenszélben (–0.5) érte el. A megengedettnél alig erősebb (+2.2) hátszéllel a világcsúcsnál jobb időt, 9.76 másodpercet futott. Mindketten öt versenyen rajtoltak, ötször diadalmaskodtak, találkozni viszont csak most fognak. Az összecsapás könnyen világrekordot hozhat, hiszen a japánok rendkívül gyors, kemény pályát építettek. Gay a 100 méter mellett 200 méteren is remekelt, ezen a távon is ő vezeti a világranglistát 19.62 másodperccel. Kétszázon ugyancsak látványos küzdelem várható, hiszen az idény során a jamaicai Usain Bolt 19.75 másodpercet, az amerikai Wallace Spearmon 19.82-t futott. A Michael Johnson nyomdokában lépkedő Jeremy Wariner nem tudta valóra váltani álmát, kétszázon nem került be az amerikai csapatba, a 400 méter aranya azonban változatlanul rá vár. Egyedül ő futott az idén 44 másodpercen belüli időt (43.50), nem valószínű, hogy a címvédésben bárki megakadályozná.

A legutóbbi világbajnokságon Kenenisa Bekelére még mint verhetetlen futóra tekintettek a riválisok, azóta viszont kiderült, a csodafutó is ember. Éppen azon a versenyen, a mezeifutó - világbajnokságon mondott csődöt, amelyhez a legszebb emlékei kötődnek. Öt éven át mindkét távon övé volt az aranyérem, az idén áprilisban azonban Mombasában feladta a versenyt. Májusban a hengelói Grand Prix-viadalon haloványan szerepelt, a nyár közepén azonban már egyéni csúcsot ért el 3000 méteren. Két hete Stockholmban tovább javította eredményét (7:25.79), Oszakában pedig arra készül, hogy harmadszor is világbajnok legyen 10 000 méteren. Bár Mombasában a verseny feladását a hőséggel és magas páratartalommal indokolta, úgy véli, Oszakában ugyanez nem húzhatja át a számításait. Akárcsak a nőknél, a férfiaknál is van még egy szám, amelyben könnyen megdőlhet a világrekord. A 110 méteres gátfutás csúcstartója, a kínai Liu Hsziang 12.92 másodperccel vezeti az idei világranglistát, s bár rekordja (12.88) rendkívül erős, a jó pálya neki is segíthet. A legbiztosabb férfi győztesnek a diszkoszvető Virgilijus Aleknát tartják. A litván kétszeres olimpiai és világbajnok sorozatban 37 versenyen nem talált legyőzőre.

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó

Foci vb 2026
3 perce

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
21 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
24 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
36 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
39 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik