Dibaba mindent kibírt

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2007.08.26. 00:00
Címkék
Élete legnagyobb sikerét érte el, legnagyobb győzelmét aratta Tirunesh Dibaba. Az etióp futónő 10 000 méteren második világbajnoki címét szerezte, összességében negyedszer lett pályán a világ legjobbja, ám eddig legfeljebb az ellenfeleket kellett legyőznie. Oszakában a rosszulléttel megküzdve, önmagát múlta felül.

Az első nap záró száma, a női 10 000 méter döntője pontosan úgy kezdődött, amint várható volt. Elöl egy kevésbé esélyes versenyző – ezúttal a belga Nathalie De Vos – futott, mögötte sorakoztak az etiópok. A japán Fukusi Kajoko is az élbolyban haladt, de négy kilométernél a hazaiak versenyzője fél szögesét csaknem elvesztette, lelépték a lábáról a cipőt. Kénytelen volt lemaradni, felhúzni, ezt követően eredt a mezőny után. Alig fogta be riválisait, máris újabb dráma szemtanúi lehettek a nézők. Az etióp négyesből valaki leszakadt a vezető bolytól, lassan, nehézkesen futott, sorban elhúztak mellette a többiek, ő pedig a hasát fájlalva, kínlódva folytatta a versenyt. Tirunesh Dibaba, a szám címvédője volt az. A 22 éves futó arcát látva azt hihettük, pillanatokon belül feladja a versenyt, ám ő csak frissítőért kanyarodott ki a pálya szélére.

Szerencséjére az iram nem gyorsult – lehet, hogy honfitársa, Mestawet Tufa rá várva tudatosan fogta vissza a tempót –, így Dibaba hamarosan utolérte a mezőnyt. Eleinte még nehézkesen mozgott, ám arca lassan kisimult, láthatóan elmúlt a fájdalma, és egyre könnyebben futott. Nyolc kilométerhez érkezve már ismét a megszokott Tirunesh Dibabát láthattuk. Eközben a nézők az ő hősükre, Fukusira figyeltek, aki hét kilométernél élre állt, erősebb iramot futott, ám az ő izomzatában nyomot hagyott a kellemetlen epizód, nem bírta a maga diktálta tempót.

Kénytelen volt átengedni a vezetést a török Elvan Abeylegessének, aki megpróbált megszökni a többiektől. Egyetlen futó, Tirunesh Dibaba tartott vele, meglepetésre a másik három etiópot az amerikai Kara Goucher, a brit Joe Pavey és az új-zélandi Kimberley Smith is azonnal megelőzte. Az esélyesek között emlegetett Tufa fel is adta a versenyt.

Az utolsó kilométeren már nem volt kérdés, kié lesz az aranyérem. Dibaba „utazott” Abeylegesse mögött, és csak arra várt, hogy megszólaljon a csengő. Akkor szokásához híven kilőtt, és magabiztosan győzött. Nagy ünnepléshez azonban nem volt ereje, csendben állta a fotósok rohamát, talán maga is csak akkor fogta fel, milyen szenzációs győzelmet aratott.

„Volt olyan pillanata a versenynek, amikor azt hittem, feladom – mondta később. – Ha nem a hazámat képviseltem volna világversenyen, biztosan meg is teszem. Jó formában vagyok, ötezer méteren is szeretném megvédeni a címemet, de ha nem javul a gyomrom, nem indulok.”

Legfrissebb hírek

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
18 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
22 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
33 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
37 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája

Nincs újabb gól Bostonban, jön a vb első tizenegyespárbaja!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik