Újra a térképen

Minimum huszonegy, de inkább huszonnégy éve vártunk erre a pillanatra. Én legalábbis nagyon, mert már felnőttként éltem át a boldog-szomorú 1986-os évet, amikor a mexikói futball-világbajnokság egyik esélyeseként emlegették Mezey György válogatottját, de már az 1984-es esztendőt is, melyben Temesvári Andrea a női teniszezők világranglistáján a hetedik helyet foglalta el. Alig negyedszázad elteltével Magyarország ezen a héten visszakerült a sportvilág térképére.

Nyilván idekívánkozik egy megszorító jelző – a látványsportok, netán a kommerciális sportok világtérképére –, ám tegyük a szívünkre a kezünket: mikor írt legutóbb a Sports Illustrated honlapja magyar sportolóról? (Talán Lékó Péter három évvel ezelőtti, brissagói világbajnoki döntője a kivétel, de hát a sakk esetében látványsportról beszélni enyhe képzavar…)

Most Szávay Ágnesről írt, sőt az US Open titkos favoritjai közé sorolta a csinos, szőke, 18 éves soltvadkerti magyar lányt, aki – a lap értékelését teljesítményével alátámasztva – bejutott a New Haven-i, 600 000 dolláros torna döntőjébe, nyolc nap alatt hét meccset megnyerve, megjárva a selejtezők poklát.

Pénteken már úgy szaggatott a háta, hogy alig tudta felemelni az ütőjét. De felemelte, s amikor a klaviatúrát püfölöm, még csak bízom benne, hogy a trófeát és a győztesnek járó 88 265 dolláros csekket is fel fogja emelni, ám ha „csak” második lesz, a pénz fele akkor is az övé – ez pedig testvérek között is majdnem kilencmillió forint.

Márpedig – bármennyire is anyagiasnak tetszhet ez az alapállás – a sportban a pénzdíj nagysága arányban áll a siker értékével. Hogy labdarúgó-válogatottunk olaszok elleni 3–1-es diadala milyen értéket képvisel, azt e pillanatban még felbecsülni sem tudjuk. Ha minden úgy folytatódik, ahogyan reméljük, akkor rövid időn belül – pusztán Filkor Attiláék és Szávay Ágnes eredményei hatására – annyi pénz mozdulhat meg a magyar sportszponzorációs piacon, mint az elmúlt negyedszázadban együttvéve sem.