Az amerikai Justin Gimelstob sohasem tartozott a legjobbak közé, de a teniszélet egyik legszórakoztatóbb figurája volt. Az esztendő végén, 31 évesen hátsérülése miatt visszavonul, utolsó US Openjén barátja, Andy Roddick búcsúztatta az első körben, majd közös sajtótájékoztatót tartottak.
Justin, mi volt a csúcspontja pályafutásának?
Semmi, teljesen átlagos volt. Illetve várjon, mind az öt ötszettes meccsemet megnyertem itt, New Yorkban. Erre különösen büszke vagyok, mert általában már a második játszmában görcsöt szoktam kapni.
Milyen érzésekkel zárta le karrierjét?
Először is nem gondoltam volna, hogy Andy mellett ülve valaha is előfordulhat, hogy én kapom majd az első két kérdést. Egyébként furcsa érzés volt az utolsó meccsemet játszani, de a harmadik szettben most is fájni kezdett a hátam, és ez megkönnyítette a dolgot – be kell látnom, már nem tudom tartani a lépést a többiekkel. Sok szép élményt átéltem, ezek hiányozni fognak, de az például nem, amit egy üzbegisztáni torna jelentett.
Andy, hogyan mutatná be Justint azoknak, akik nem ismerik?
(Gimelstob közbevág) Szexi, jól csókol, és szereti, ha cirógatják. Látjuk még versenyezni?
Ha nem lennék kapzsi disznó, szögre akasztanám az ütőt, de még van három versenyem, amelyeken védett ranglistával indulhatok, és így legalább még három hétig profi teniszezőnek érezhetem magam. Élvezem a játékot, és nem akartam később megbánni, hogy elszalasztom az utolsó lehetőségeimet.
Mik a további tervei?
Befejezem az egyetemet, hogy amikor a gyerekeimet az iskolába küldöm, ne mondhassák, hogy fogd be, papa, neked sincs diplomád. Később Andy talán magával visz a versenyekre mint háziállatot, nem tudom…
