David Beckham újra megsérült

F. Z.F. Z.
2007.08.31. 00:44
Címkék

Két szempontból is balul sült el David Beckham számára a Szuperliga döntője: a Los Angeles Galaxy angol játékosa térdsérülést szenvedett a mexikói Pachuca elleni mérkőzésen, ráadásul csapata az 1–1-re végződő összecsapást követő tizenegyesek során elbukta a finálét. Persze ez utóbbi tény csak a gárda legelvakultabb szurkolóit döntötte letargiába, míg a megasztár szerencsétlensége a fél világot megijesztette. Az ínszalagjaival bajlódó 32 éves középpályáson kívül a leginkább Steve McClaren szomorkodhat, Anglia szövetségi kapitánya ugyanis az előzetes orvosi becslések szerint négy, esetleg nyolc hétig nem számíthat a technikás labdarúgóra, aki így három Európa-bajnoki selejtezőt is kihagyhat. „Elég rosszul érzem magam, ami nem sok jóval kecsegtet – nyilatkozta David Beckham a mérkőzés után. – Most még nehéz lenne megmondani, mennyit kell kihagynom. Lehet, hogy ez a sérülés égi jel, amely figyelmeztet, hogy addig ne játsszak újra, amíg nem vagyok teljesen egészséges.” Ami az angol válogatottat illeti, az E jelű csoportban szereplő együttes szeptember 8-án Izraelt fogadja, majd négy nappal később az oroszokat látja vendégül. David Beckham előreláthatólag egyik találkozón sem léphet pályára.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
6 órája

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
6 órája

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
6 órája

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
6 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
7 órája

Tóth Balázs: Semmit sem ért a védésem, mert amellett egy helyzetük volt, azt kihasználták

Magyar válogatott
7 órája