Csak ketten maradtak állva

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2007.09.08. 00:04
Címkék

Öt nappal az oszakai világbajnokság után a zürichi Golden League-viadalon találkoztak a legjobb atléták. A 35 fokos melegből a szeptemberben szokatlan hidegbe érkező versenyzők némelyike ugyancsak nehezen, fáradtan mozgott, s alaposan elmaradt egy héttel korábbi teljesítményétől. Ráadásul az átépített stadion mellett a szervezők a rendezésben is újítottak, nem használtak iramfutót, a jó idők helyett a párharcokra helyezték a hangsúlyt. Ennek eredménye férfi és női 1500 méteren is kocogás lett, előbbit a francia Mehdi Baala 3:38.62 perccel, utóbbit a bahreini Marjam Dzsamal (4:06.34) nyerte meg. Tény, hogy a verseny izgalmas volt, de nem izgalmasabb, mint korábban egy jó ritmusú felvezetés után. Még Janeth Jepkosgei sem rohant 800 méteren, aki pedig végig az élen futva 1:56.04 perccel lett első Oszakában, s azt ígérte, Zürichben megpróbálkozik az 1:54 perccel. Igaz, a kenyai lány ehhez nyulat is használt volna. Így is remekelt, a lassú kezdés ellenére 1:59.03-mal ért célba. A győztesek mindenesetre nagyon jól jártak, mert a szervezők a díjazást is megváltoztatták, az első helyezetteknek 25 ezer dollár ütötte a markát. Fellépti díjat viszont nem fizettek. Nem is jött el sem a háromszoros világbajnok Tyson Gay, sem a 100 méter világrekordere, Asafa Powell, ahogy a 110 gát legjobbja, Liu Hsziang sem.

Sanya Richards viszont ott volt, s elsősorban nem a pénznek örült. A tavalyi jackpotgyőztes az amerikai válogatón betegen versenyzett, kedvenc távján, 400 méteren csak negyedik lett, így Oszakában nem indulhatott ebben a számban. Zürichben kárpótolta magát. Az év legjobbjával, 49.36 másodperccel ért célba, s ezzel a jackpotvárományosok közül elsőként szerezte meg negyedik győzelmét. A rúdugró Jelena Iszinbajeva (480) követte példáját, igaz, ő kis híján kikapott Szvetlana Feofanovától. A gátfutó Michelle Perry viszont harmadik lett, így az egymillió dolláros jackpotért csak Richards és Iszinbajeva maradt versenyben.

Blanka Vlasicot sem a hideg, sem a fáradtság nem tudta viszszavetni. A horvát magasugró 204 centimétert teljesített, és ismét a 210 centiméteres világrekorddal kísérletezett.

Legfrissebb hírek

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó

Foci vb 2026
5 perce

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
23 perce

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
26 perce

Statisztikák: Németország a 2014-es vb-győzelem óta nem tud meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban

Foci vb 2026
38 perce

Julian Nagelsmann csalódott, de szeretne kapitány maradni

Foci vb 2026
41 perce

Koeman belenyúlt, elővette az ötvédős rendszert – íme, a holland–marokkói kezdőcsapatok!

Foci vb 2026
1 órája

Dráma Bostonban, Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot

Foci vb 2026
1 órája

Itt az egyenes kieséses szakasz első meglepetése: Paraguay tizenegyesekkel kiejtette Németországot!

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik