Asafa Powell rekordja: 9.74 másodperc

MÁTAY ANDREAMÁTAY ANDREA
2007.09.09. 23:06
Címkék
Asafa Powell 9.74 másodpercre javította a 100 méteres síkfutás világrekordját Rietiben, három századmásodperccel volt gyorsabb, mint korábban.

Most bánhatják csak igazán a zürichi Golden League-viadal rendezői, hogy változtattak eddigi gyakorlatukon, és az idén még a legnagyobb sztároknak sem fizettek fellépti díjat. A világ első számú egynapos versenyén ebben az évben csak a helyezések után fizettek, és valószínűleg ezért kellett péntek este nélkülözniük a legjobbak közül többeket. Nem ment el a svájci városba a 100 méter világrekordere, Asafa Powell sem, aki inkább európai főhadiszállásán, az olaszországi Lignanóban pihente ki a múlt heti világbajnokság fáradalmait. No és próbálta elfeledni csalódását. Merthogy a jamaicai futó Oszakában nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a világbajnokságon csak harmadik lett. Pedig látszott, hogy remek formában van, ám a döntőben nem tudott lazán futni, erőlködött, és kikapott a világranglistát vasárnapig vezető amerikai Tyson Gaytől, valamint unokatestvérétől, a bahamai Derrick Atkinstől.

Powell rögtön a célba érkezés után azt ígérte, hogy hamarosan bizonyítja, ő a leggyorsabb, és mindenki megláthatja, oszakai szereplése csak szerencsétlen epizód volt. Ha a zürichiek nem sajnálják erre a pénzt, lehet, hogy már ott nagyot futott volna, így vasárnapig kellett várni a szenzációra. Rietiben a második előfutamban rajtolt, és bár fölényesen vezetett, szokásától eltérően nem engedett ki, a célig robogott, és 9.74 másodperces világrekordot futott.

Ha ezt követően ünnepel, és nem indul el a döntőben, akkor is ő lett volna a nap hőse. De úgy érezte, még ennél is több van benne, ötven perccel később ismét ott térdelt a rajtgépben. Ezúttal szélcsend volt, nem úgy, mint az első futásakor, amikor 1.7 méteres hátszél segítette. Valószínűleg ezért maradt el az újabb rekord, hiszen a döntőt 9.78 másodperccel nyerte meg – vagyis egy órán belül kétszer ért célba 9.80 másodpercnél jobb idővel.

Lehet, hogy Powell a nagy versenyeken nem tudja hozni magát, Oszakában, és az olimpián is fejre állt, ötödik lett – de kétségtelenül ő a leggyorsabb.

Legfrissebb hírek

A kispestiek új kapusa két nagy bravúrral nyitott a Vasas ellen

Labdarúgó NB I
5 perce

Hét magyar aranyérem a fekvenyomó Európa-bajnokságon

Egyéb egyéni
23 perce

Lovas Világjátékok: Kaizinger Balázs a díjlovaglás után a 60. helyen áll a lovastusázók között

Egyéb egyéni
35 perce

Spanyol vezetőedzőt nevezett ki Dejan Sztankovics helyére a Crvena zvezda

Minden más foci
54 perce

Mendel Dániel okos versenyzéssel ért el remek eredményt Svájcban

Csupasport
1 órája

Alexander Zverev ismét ott van a németek Davis-kupa-keretében

Tenisz
1 órája

Cser-Palkovics András: Megakadtak a tárgyalások a Videoton első számú kérőjével

Labdarúgó NB II
1 órája

„Hamis hírekkel rombolják a megítélésemet” – kiakadt a Barcelona holland középpályása

Spanyol labdarúgás
1 órája