Mencsov az élre állt

R. B. B.R. B. B.
2007.09.09. 23:06
Címkék

Óscar Pereiro Sio most sem fog bizonyítani. A spanyol versenyzőről mindenki tudja, hogy jól bírja a hegyeket, ám hiába végzett háromszor is az első tízben a Tour de Franceon, 2006-os második helyét sokan csak kicsúszott eredménynek tartják. A Caisse d’Epargne kerekese az idei Spanyol körverseny rajtja előtt nagyon fogadkozott, ám a vasárnapi etapon már a szakasz első – egyébként második kategóriás – hegyén leszakadt a főmezőnytől, majd később fel is adta a versenyt. Utóbb kiderült, Pereiro Siót vírus támadta meg, ezért gyengült le a szervezete. A többi esélyes természetesen az utolsó, kiemelt kategóriás hegyre tartogatta erejét, a szakasz korábbi, kisebb emelkedői maximum a bemelegítést szolgálták. Az Estación de Esqui Cerlerre felvezető 12.6 kilométeres, átlagban 5.5 százalékos meredekségű emelkedőt három részletben tették meg, mivel két kisebb fennsíkot is beiktattak az útvonalba. Sorra szakadtak le a jó hegyimenőnek tartott kerekesek, valamint az éllovas belga Stijn Devolder. Ám hiába készítette elő a CSC a terepet Carlos Sastrénak, a spanyol kerekes nem bírta az orosz Gyenyisz Mencsov és az olasz Leonardo Piepoli tempóját. A 2005-os győztes Mencsov taktikusan tekert, határozottan erősnek tűnt a hegyen. Összetettben is átvette az vezetést, előnye már több mint két perc. Bodrogi László önmagához képest nagyszerű idővel, 6:39 perc hátránnyal az 54. helyen ért célba, összetettben a 114. A keddi szünnap előtt hétfőn még egy kemény szakasz vár a mezőnyre: két második, egy első, majd a befutónál egy kiemelt kategóriás hegy.

Legfrissebb hírek

Mayer Gréta és Mészáros Krisztofer az aranyérmes

Egyéb egyéni
1 perce

Dráma a triatlon vb-döntőn: Kropkó Mártát a 4. helyről kizárták!

Egyéb egyéni
1 perce

Kane kihagyott tizenegyese után fordított Spanyolország a Wembleyben

Minden más foci
18 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
36 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
2 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
2 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
2 órája