Félelem nélkül kell futballozni a sikerhez
Várhidi Péter sokszor elmondta: a jövő csapatát építi, mi már 2008-ra készülünk, addig minden mérkőzés – felkészülés. Sokak szerint nem is fontos az eredmény. Pedig dehogynem: ha nem az, ki se menjünk a pályára! Ám helyzetünk mégis sajátos: a szerdai vizsgán nem csupán győzelemmel lehet átmenni. A törökök papíron jobbak, és a jobbtól ki lehet kapni.
A szerda nagy kérdése: az eredménytől függetlenül, egy erős csapat otthonában milyen arcát mutatja meg a csapat? Lesz-e bátorságunk, erőnk támadni, merünk-e vagányok lenni?
Evés közben jön meg az étvágy. Ha valaki egy hónappal ezelőtt azt ígéri, hogy a júniusban kétszer is megalázott magyar válogatott megveri a világbajnok olasz csapatot, majd legyőzi Bosznia-Hercegovinát, ráadásul remekül futballozik, közben pedig cseppet sem mellékesen a vele addig mostohán bánó médiumokban is főszereplővé válik, és a szurkolók megrohanják a pénztárakat, azt hittük volna, hogy a jámbor atyafinak agyára ment az augusztusi hőség. És megvertük a világbajnokot!
Rendben, mondtuk megengedően, mindez nagyon szép, de semmit sem ér, ha tétmeccsen a bosnyákok ellen ugyanazt látjuk majd, amit idén júniusban Görögországban és Norvégiában, azaz gyatra, gyámoltalan játékot és sima vereséget. Erre a csapat bátor, rokonszenves játékkal „élesben” is nyerni tudott, ráadásul a világranglistán kereken negyven hellyel előrébb feszítő ellenfelet fektetett két vállra.
És most mégis azt mondjuk, csak most jön az igazi vizsga.
A bosnyákok ellen hazai pályán, magyar közönség előtt kellett vitézkedni, ám most merőben más helyzet várja a zsenge magyar labdarúgókat. A törökök erősebbek a bosnyákoknál, ráadásul számukra a továbbjutás lehetősége forog kockán a szerdai találkozón. Nem elég tehát, hogy a csapatukat képzett, több poszton is klasszisnak számító labdarúgók alkotják, amúgy is túltengő temperamentumukat a tét nagysága és a máltai szégyent feledtetni akaró bizonyítási vágy is fűti majd. S ha ez még nem lenne elég: hosszú eltiltás után most léphetnek újra pályára odahaza, egészen biztosan telt ház, azaz harmincezer fanatikus szurkoló előtt fogunk játszani, miközben a mi fiataljaink zöme még sohasem futballozott ilyen körülmények között.
Rengeteg múlik majd a védekezésen, amelynek kulcsa a higgadtság, a józan ész és a szervezettség – alighanem ezen dől majd el a három pont sorsa. A bosnyákok ellen is látszott, a szervezettség még nem tökéletes, hátvédeink helyezkedése időnként hajmeresztő, így az ellenfél a kelleténél jóval több helyzetet tud kialakítani.
Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy a két őszi meccsen kimondottan jól, kreatívan futballozó támadók át tudják-e menteni ifjonti kurázsijukat, mernek-e, tudnak-e idegenben is cselezni, lőni?
Ha a válasz igen, és a védelem is megfelelően működik, akkor megkockáztatható: valóban nem az eredmény a legfontosabb. Azaz: ki lehet kapni, de nem mindegy, miként…
