Menetelnek a finnek

R. D.R. D.
Vágólapra másolva!
2007.09.12. 23:53
Címkék

Ki gondolta volna a férfi Európa-bajnokság kezdete előtt, hogy a középdöntő második fordulójában nem a világbajnoki ezüst- és bronzérmes összecsapása, tehát a Lengyelország–Bulgária meccs, hanem a finn–belga találkozó lesz majd a rangadó. Pedig így történt. Szerdán a moszkvai F-csoportban a torna meglepetéscsapata, az északi együttes újabb győzelmet ünnepelt, és tovább menetel az elődöntő felé. A bolgárok egyébként óriási csatában, öt játszmában nyertek Lengyelország ellen. A lengyelek vesszőfutása tehát tovább folytatódott, ám sikerük ellenére még a bolgárok is távol vannak a legjobb négy közé kerüléstől. A szentpétervári E-csoportban Szerbia megint győzött, és minden bizonnyal a döntőbe jutásért játszhat a kontinensviadal következő fázisában. Ugyanerre eddig a franciáknak is jó esélyük volt, szerdán azonban 3:2-re kikaptak a hollandoktól, így a korábban a magyar válogatottat erősítő ifj. Grózer Györgyöt is soraiban tudó német csapat előtt megnyílt az elődöntőbe vezető út.

Legfrissebb hírek

Edzősors: nyugdíjba vonult a BVB korábbi mestere, Lucien Favre

Minden más foci
34 perce

Sérülése miatt akár be is fejeződhet Jake Paul ökölvívó-pályafutása

Ökölvívás
45 perce

Heti program: Boxing Day, Afrika-kupa, darts-vb és NFL

Minden más foci
59 perce

Isak a tavaszi vb-selejtezőkről is lemaradhat

Angol labdarúgás
1 órája

Légióskörkép: Keresztes Krisztián gólt lőtt a Celtic ellen, Schäfer András győztes gólt szerzett a Bundesligában

Légiósok
1 órája

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
1 órája

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
1 órája

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik