Bajnokot verne a Cornexi

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
2007.09.14. 23:44
Címkék

Az előző három bajnoki forduló ban hullámzó formát mutatott a bajnok Budapest Bank-FTC és a legutóbbi évadban a negyedik helyen záró, de továbbra is éremre vágyó Cornexi-AlcoaAuto Bahn is. Szombaton egymás ellen lép pályára a két élegyüttes (tv: m1, 15.45 óra). A BL-szereplő Fradi szeretné kihasználni a hazai pálya előnyét, s ez az utóbbi években (egyetlen EHF-kupa-mérkőzés kivételével) sikerült is neki. A vendégek ezúttal is magasra teszik a mércét: győzelemre készülnek a bajnok otthonában.

A rangadó főszereplője lehet a két irányító, Szucsánszki Zita (FTC) és Tápai Szabina (Cornexi), gyorsaságuk, taktikai érzékük és persze góljaik akár el is dönthetik a találkozót.

„A Cornexi nagyon jól felkészült együttes, hatalmas ütközetre számítok – mondta Szucsánszki Zita. – A héten sokat edzettünk, javítottuk az erőnlétünket, majd a taktikai finomítások következtek. Videóról tanulmányoztuk a fehérváriak játékát, igyekeztünk megtalálni az ellenszert Szrnka Hortenzia átlövéseire, Krisztina Triscsuk erőszakos támadó- és védekezőjátékára, valamint Kenyeres Fanni gyors labdafelhozatalaira.”

A Fradi irányítója hozzáfűzte, a csapat feldolgozta és kiheverte a derecskei fiaskót. A játékos biztos benne, hogy hasonló kudarc már nem érheti az FTC-t, mert a játékosok sokkal jobban összpontosítanak majd, s értékesítik a ziccereket.

A fehérváriak egyik legjobbja, a térdsérüléséből már felépülő Tápai Szabina arról beszélt egy nappal a rangadó előtt, hogy a Cornexi nem változtatott a szokott ritmuson, ugyanúgy készült a héten a Fradi ellen, mint minden más fontos csatára.

„Az eddigi bajnoki találkozóinkon főleg a mérkőzések hajrájában erősítettünk bele, s ennek köszönhetően már négy pontot gyűjtöttünk – mondta Tápai Szabina. – Csak a Dunaferrtől kaptunk ki, ráadásul csupán egy góllal. Az évad eleji nehézségeken túljutottunk, csapatunk kezd belelendülni. A Népligetben nagyon kell vigyáznunk a Fradi gyors szélsőire, valamint a viszszarendeződésre. Semmit sem jelent, hogy a Fradi kikapott Derecskén, hasonló kisiklás bármelyik élcsapattal előfordulhat.”

Legfrissebb hírek

A házigazda ellen Bukarestben – a bronzéremért játszik a magyar válogatott a női kézi Eurokupában

Kézilabda
14 perce

Dudin legyőzte a világbajnokot, 2:2 Indiával a sakkolimpián

Egyéb egyéni
21 perce

Borsány-Gyenes András a Magyar Sportújságírók Szövetségének új elnöke

Egyéb egyéni
37 perce

Vindics-Tóth Lili Anna új országos csúccsal nyerte a varsói maratonit

Atlétika
1 órája

Vívás: Zsögön Andor a legjobb európaiként ötödik a samsuni junior-vk-n

Utánpótlássport
1 órája

„Nem illik ilyet csinálni” – kárpátaljai visszhang az ukrán himnusz-ügyről

Magyar válogatott
1 órája

Újra magyar kispályás klubcsapat Európa trónján

Minden más foci
2 órája

Triatlon: Németh Dániel junior Európa-kupát nyert Bledben

Utánpótlássport
2 órája