Kvóta járt a nagy bravúrért

RÁC BENEDEK BALÁZSRÁC BENEDEK BALÁZS
2007.09.16. 00:12
Címkék

Mészáros Anett az első magyar női dzsúdós, aki világbajnoki érmet szerzett! A 70 kilós paksi versenyző bronzérmes lett a Rio de Janeiró-i vb második napján, ezzel pedig az is biztossá vált, hogy Hadfi Dániel után ő is ott lesz a jövő évi olimpián. Mint azt Hangyási Lászlótól, a 20 éves kiválóság edzőjétől megtudtuk, tanítványa bemutatkozó mérkőzésén még csak intéssel győzte le kínai riválisát, ám ez a siker megadta az alaphangot a folytatásra: a szenegáli Giséle Mendyt már ipponnal verte meg. A negyeddöntőben azonban a kétszeres Európabajnok francia Gevrise Emane egy válldobással jukót ért el, Mészáros pedig csak egy kokáig jutott, így tovább kellett küzdenie az olimpiai kvótáért. A vigaszágon aztán az olimpiai és vb-bronzérmes a német Anett Böhm ellen a meccset végig kézben tartva jukót érő dobást hajtott végre, megszerezve újabb győzelmét. A következő körben a spanyol Leire Iglesias sem tudta megállítani a nagyszerűen menetelő magyar lányt, majd jött a bronzmeccs. Mészárosra a korábbi világ- és Európa-bajnok holland Edit Bosch várt, aki a 2005-ös rotterdami, majd a 2006-os tamperei kontinensbajnokságon is megverte az ASE versenyzőjét. Most viszont nem sikerült. A mérkőzés elején mindkettőjüket intették a bírók, majd csak a magyart, ám utána Mészáros vazaarit dobott riválisán, megszerezve ezzel a harmadik helyet. „Úgy küldtem fel a bronzmeccsen a tatamira, hogy küzdjön nyugodtan, a nagy célt már elérte – mondta Hagyási László. – A mostani Anett már nem az, aki egy-két évvel korábban volt. Első igazi felnőttévében bizonyította, nem volt hiábavaló a sok munka.” A világbajnokság harmadik napján Perge Ilona (52 kg), Baczkó Bernadett (57 kg), Ungvári Miklós (66 kg), valamint a címvédő Braun Ákos (73 kg) lapzártánk után lépett tatamira.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
2 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
4 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
5 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
5 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
5 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
5 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
5 órája