Albacomp, PVSK: fontos teszt lengyel és szerb rivális ellen

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
2007.09.19. 09:39
Címkék

Négycsapatos tornát rendez az Albacomp a hét végén, két héttel a férfi kosárlabda-bajnokság rajtja előtt. A háromnapos megméretés immár második alkalommal Herviskupa néven zajlik, és a szervezők jóvoltából az összes mérkőzést ingyen tekinthetik meg az érdeklődők.

„Szerettünk volna erős nemzetközi mezőnyt Székesfehérvárra hozni, hogy a szurkolók élvezetes meccseken ismerhessék meg a csapatot, és felmérhessék, hol tart a felkészülés a bajnokság előtt” – hangsúlyozta Halm Rolland, az Albacomp elöljárója a kedden megtartott sajtótájékoztatón. És hogy kik fogadták el az idén is a szervezők meghívását? Például a lengyel pontvadászat hatodik helyezettje, a Polpak Swiecie, amely a nyári átigazolási időszakban több tehetséges légióst szerződtetett, többek közt az exkecskeméti Szrdjan Jovanovicsot. A másik külföldi gárda a szerb első ligás OKK Beograd, amelynek játékoskeretét jobbára fiatalabb kosarasok alkotják. A PVSK-Expo Center Pécs szinte már törzsvendégnek számít Fehérváron, hiszen a tavalyi tornán is részt vett, ráadásul a kupát is elorozta a vendéglátók orra elől. A házigazda Albacomp második hete készül teljes létszámmal, a múlt hét végén éppen Pécsett nyert tornát a baranyaiak előtt.

„Fontos volt, hogy jól védekeztünk, azt mondhatom, ez lassan az elképzelésem szerint alakul, ám támadójátékunkon még finomítani kell – emelte ki Goran Miljkovics, az Albacomp vezetőedzője. – Erre nagyon jó alkalom lesz a hét végi viadal.”

Legfrissebb hírek

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
1 perce

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
1 perce

Szép támadás végén Zachariassen megszerezte a vezetést a Ferencvárosnak – videó

Európa-liga
19 perce

A hazai döntetlen után idegenben hat góllal kikapott a Szeged a Sporting CP-től

Kézilabda
25 perce

Lisztes a levegőben, Erkölcs, Erő, Egyetértés – galéria

Európa-liga
43 perce

Százezer eurós büntetést kapott szurkolói botránya miatt a Mannheim

Német labdarúgás
1 órája

Huszonnégy éves eltiltást kapott a bundázó szerb teniszező

Tenisz
1 órája

Elek Gábor: Fortuna nem volt ellenünk a sorsolásnál

Kézilabda
1 órája