Ez most iskolajáték volt

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.09.20. 00:05
Címkék
Így kellett volna korábban is: leiskolázta ellenfelét a magyar női válogatott, így aztán biztató a kép az A-divízióban maradásért megvívandó második, egyben utolsó mérkőzés előtt, melyet ma játszanak.

Vadonatúj csarnokban rendez ték az olaszországi Lancianóban, a hétfőn rajtoló Európabajnokság egyik színhelyén a mérkőzést: még szerda délelőtt is szereltek, fúrtak-faragtak benne, és este tényleg nagyon szép létesítményt vehettek birtokba a magyarok és a szlovének – nem jókedvükben.

Mondhatnánk, hogy mi voltunk a favoritok, de az előzmények után csínján kellett bánni mindenféle minősítéssel, és a találkozó első szakasza is ezt igazolta: kicsit idegesen, kicsit bizonytalanul kezdett együttesünk. Viszont az első negyed közepétől kezdve már azt a magyar csapatot láthattuk a pályán, amelyet az egész sorozat folyamán szerettünk volna. A második játékrész 13. percében már 13 ponttal vezetett az ekkor elsősorban Iványi Dalma és Honti Kata vezérelte válogatott, ám intő jelnek ott volt a Ramat Gan-i mérkőzés, ahol ennyi idő elteltével ugyanennyi volt az előny, a végeredmény pedig ismert. Ezúttal azonban egy másik magyar csapatot láttunk, igaz, az ellenfelet sem lehetett Izraelhez hasonlítani: a félidő hajrájában már a triplák is bejöttek, Iványi után Horváth I Zsuzsanna és Károlyi Andrea is betalált, így megnyugtató előnnyel vonulhattunk pihenőre.

Szerencsére a folytatásban sem változott a kép, erre a játékrészre Béres Tímea és Fegyverneky Zsófia is feljavult, de összességében ez az egész együttesről elmondható. A statisztikából is kiderül, hogy egységesen és szervezetten, remekül védekezve és pontosan célozva oldották meg a szerda esti kötelező feladatot a magyar kosarashölgyek. A 74–30-as fölényes győzelemnek viszont csak abban az esetben van értéke, ha csütörtökön az U19-es vb-ezüstérmes, három honosított játékosra építő svédeket is legyőzzük. Ha ez teljesül, elégedetten nem is, de legalább a csúfos kudarctól megmenekülve mehetnek haza Iványiék, és jövőre is a legjobbak között folytathatja a magyar női válogatott.

Szerdai produkciója alapján ott is a helye.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
57 perce

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája