Könnyed edzőmeccs

THÉKES ISTVÁNTHÉKES ISTVÁN
2007.09.25. 23:38
Címkék

A két együttes közötti hatalmas különbség már a találkozó elején megmutatkozott, hiszen a Bajnokok Ligája-küzdelmekre készülő Pick-Szeged pillanatok alatt elhúzott 8–0-ra. Feltűnő volt, hogy a Pick a folytatásban kissé kiengedett (ez nem is csoda, hiszen vetélytársa nem tudott folyamatosan ellenállni a rohamoknak), és sok hibával építette támadásait. A BLcsatákra persze nem ilyen, hanem forró légkörű, kemény ütközetekben lenne jó gyakorolnia. Játékosai közül főleg a két válogatott szélső, Bendó Csaba és Vadkerti Attila csillogott. A sereghajtó, pont nélkül álló Hort SE játékát a csata egyes szakaszaiban szervezettség, kemény védekezés jellemezte, de az újoncnak nem a címvédő ellen kell kitennie a szívét, lelkét.

Legfrissebb hírek

Elfogytak a szlovákok, a masszőrüket indítják a vb mezőnyversenyén

Kerékpár
5 perce

Ilja Zabarnij: Nagyon jó a magyar csapat, szerencse is kellett a legyőzéséhez

Magyar válogatott
20 perce

Magyar Örökség-díjat kapott a 4×100-as gyorsúszóváltó

Úszás
25 perce

Dupla be, dupla ki – hétfőtől jön az év egyik legkülönlegesebb dartsversenye

Egyéb egyéni
28 perce

Népsport: Az ercsi pincéből a világ tetejére – 75 éve született Baczakó Péter

Népsport
55 perce

Mutatjuk az 50 éves Francesco Totti 12 legszebb gólját

Képes Sport
1 órája

MLS: Gazdagék és Sallóiék is kikaptak

Légiósok
1 órája

Juhász Roland: Willi Orbán azt hihette, a centernél hátrébb helyezkedő ukránra is jutott ember a védelemből

Magyar válogatott
1 órája