Bravúr! Kapott gól nélküli továbbjutás

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.09.30. 00:32
Címkék

Harmadik mérkőzésén is ve retlen maradt a magyar U17es válogatott a Bulgáriában megrendezett Eb-selejtezőtornán. A Zsivoczky Gyula vezette gárda 0–0-s döntetlent ért el az esélyesebb Horvátország ellen, és csak rosszabb gólkülönsége miatt (egyetlen találat döntött a végelszámolásnál) szorult szombati riválisa mögé a második – még továbbjutást érő! – helyre a 8. csoportban. Az Albenában lejátszott mérkőzésen a magyar együttes a Kovácsik – Németh P., Szűcs L., Tóth M., Ódé N. – Kiss M., Ladányi – Csiki (Nagy P.), Laczkovich (Csorba Sz.), Kovács I. – Tischler (Preklet) csapattal szerepelt. A 39. percben Ladányi Tibor megkapta második sárga lapját, vagyis emberhátrányba került válogatottunk, ennek ellenére nem esett gól a csoportelsőség sorsáról döntő összecsapáson.

Első találkozóján egyébként Bulgáriát győzte le 3–0ra a magyar együttes, majd Grúziát verte meg 1–0-ra – azaz úgy jutott a következő körbe, hogy még gólt sem kapott!

Legfrissebb hírek

Női vízilabda: szoros meccsen kikaptunk Hollandiától felkészülési mérkőzésen

Vízilabda
4 perce

Zverev jó két óra alatt továbbjutott a második fordulóból Wimbledonban

Tenisz
7 perce

Vingegaard jobb, mint valaha, Pogacar az első szakasz fontosságáról beszélt

Kerékpár
11 perce

NHL: Ovecskin visszatér Washingtonba a 22. idényére is

Amerikai sportok
26 perce

Vajon van-e meglepetés a spanyolok Ausztria elleni tizenegyében? – kezdőcsapatok

Foci vb 2026
28 perce

MLSZ: ismét Margitai Zoltán lett az NB II-es bizottság elnöke

Labdarúgó NB II
29 perce

Felkészülés: egy góllal kikapott skót ellenfelétől a Paks

Labdarúgó NB I
33 perce

Bedőlt az eredetileg Las Vegasba tervezett augusztusi kézilabdatorna

Kézilabda
52 perce
Ezek is érdekelhetik