Mesés miskolci BEK-diadal

B. N.B. N.
2007.10.07. 00:27
Címkék

Telt ház, parádés párharcok, a végén pedig hazai siker és hatalmas ünneplés – így lehetne összefoglalni a miskolci BEK-döntő eseményeit. Világsztárok sora ült motorra szombat délután a népkerti speedwayarénában, elég, ha csak a miskolciak összeállítását említjük. A Ferjan Matej, Magosi Norbert, Szatmári László magyar triót a világbajnok Jason Crumppal és a dán GP-menő Hans Andersennel erősítették meg a siker érdekében. Persze a három rivális alakulat is sztárok hadát sorakoztatta fel… A verseny elején a miskolci világklasszisok igazolták jó hírüket, az első futam után máris a mieink álltak az élre. A horvát bajnok idő előtt kiszállt a dobogós helyezésekért vívott harcból, mert a friss Európa-bajnok Jurica Pavlic egy bukás és egy parádés előzés után kézsérülést és agyrázkódást szenvedett. A sztárvendégeken kívül a nemrég honosított Ferjan Matej és Magosi Norbert is kivette a részét a pontgyűjtésből, így a parádézó magyar csapat négy futammal a verseny vége előtt már BEK-győztesnek mondhatta magát. Sporttörténelmi siker (az meg pláne nagy szó, hogy 16 ponttal megelőztük a jól hajrázó lengyeleket, akik meglepetésre legyőzték az oroszokat), magyar csapat korábban még sohasem diadalmaskodott BEK-döntőben.

Eredmények a 21. oldalon

Legfrissebb hírek

Klasszis kenusokkal a soraiban utazik a magyar csapat a sárkányhajó-vb-re

Kajak-kenu
15 perce

Russell megtörte a Mercedes pole-csendjét; Antonelli már a Q1-ben autót tört Azerbajdzsánban

F1
18 perce

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
42 perce

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
1 órája

Rayan a 95. percben mentette meg Brazíliát a vereségtől Ausztrália ellen

Minden más foci
1 órája

Sinner Pekingben sem indul, tovább húzódik a sérülése

Tenisz
1 órája

Nemzetek Ligája: Havertz és Musiala számára is véget ért az első szakasz

Német labdarúgás
1 órája

Mocsári Bence néhány másodpercre volt a vb-dobogótól

Egyéb egyéni
1 órája